Jelenlegi hely

Kuhn család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

A kislányunk 21 hónapos, ezért minden új számára. Szeretem a csillogást látni a szemében, amikor mutatok neki valamit, és érdekli, csinálja is azt. Szeretem azokat a pillanatokat, amikor rájön valaminek az összefüggésére, és örül annak, megtapsolja magát. Nagy öröm számomra/számunkra, hogy érdeklődő, barátságos a lányunk.

Ahogy megszólít: anyucika, apita (apa), és közben átölel.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Következetesnek maradni. Szabály nálunk, hogy csak konyhában és az etetőszékében lehet enni a kislányunknak, és persze mi is csak ott eszünk. Egyik alkalommal nem akart délben enni, gondoltam, hamarabb megéhezik majd, és akkor pótoljuk az ebédet. Kicsivel ebéd után kért enni. Mondtam, hogy csak a székben kaphatja meg. Az nem felelt meg neki, elszaladt. Ezt sokszor megismételtük. A sokadik alkalom után odaállt a széke mellé, bele akart ülni, és enni kért. Én beültettem, odaadtam, amit kért, de ő ezzel a lendülettel közölte, hogy ki akar szállni az étellel a kezében... Végül igaza volt, mert én csak azt mondtam, hogy a székben kaphatja meg az ételt, és nem azt, hogy a székben ülve kell elfogyasztania azt.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék nyugodt maradni a gyermekemmel, amikor ő ellenkezik, vagy a saját akaratát akarja érvényesíteni. Szeretnék gondolkodás nélkül cselekedni úgy, hogy én is elérjem a célomat, és a gyermekem is boldog maradhasson, és ne kelljen vitázni, kergetőzni, alkudozni vele.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Náthás csecsemő, hatékony orrszívás, avagy 8 tipp, amivel a gyorsabb a gyógyulás

Náthás csecsemő, hatékony orrszívás, avagy 8 tipp, amivel gyorsabb a gyógyulás

A csecsemők náthája jellemzően nem számít súlyos betegségnek, mivel azonban az alvásra és az étkezésre is hatással van, az egész családot megviseli. Hogyan segíthetsz gyermekednek, hogy jobban érezze magát? Összeszedtük azokat a javaslatokat, amivel megkönnyítheted a náthás időszakot és gyorsíthatod a gyógyulást.
Így készíts emlékezetes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Így készíts tökéletes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.
Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásellenőrzés, szaktanácsadás, nyereményjáték és szemüveg-ellenőrzés is jár októberben, a Látás hónapja alkalmából a megjelölt optikákban. Gondolnád, hogy a szemüveg mellett az étkezésünk vagy néhány szabály is segíthet a szemünk javulásában?
Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Ugrás az oldal tetejére