Jelenlegi hely

Zöldnek lenni trendi! A tojáshéj 9 élete

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de számomra a hosszú ideig tartó teljes létszám (nevezzük karanténnak) rávilágított pár korántsem mellékes dologra. Például arra, hogy mennyire fontos az otthoni menzaszolgálat tudatos, előrelátó megtervezése. 

Minden kezdet egyben egy felismerés is, és komoly önkritika: mert bizony attól, hogy kiskedvenceink elfogyasztják a maradékot, vagy a konyhai hulladék egy részét már lakásban is lehet komposztálni, attól még az maradék. Kidobott, feleslegesen megvásárolt kárba vesző mellékes. Ami pénzbe, és nem utolsó sorban energiába, még inkább időbe került- amiből egy home office-ban tevékenykedő családanyának -valljuk be- igencsak kevés jut.

Ideje hát újratervezni. Pontosabban jól megtervezni. Nemcsak a környezetünkért vagy a pénztárcánkért, hanem önmagunkért is. Hiszen egy előrelátó heti menü, amiben mindennek helye van, és semmi sem vész kárba- időt és energiát is spórol meg nekünk. Mondhatni a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad, mi pedig behúztunk egy all in-t.

Igen, egy all in-t, mint például a tojáshéj esetében, amiről nem is gondolnád, hogy mennyi mindenre jó lehet:

- Táplálhatod vele növényeidet, legyenek azok a kertben vagy a párkányon. Ehhez elég csak összetörnöd, és a földbe keverned.
​- Szórd ki a madaraknak! A tojást rakó kis madárkák igénylik a kalcium utánpótlást, szeretni fogják a megtisztított, szárított tojáshéj darabkákat.
- Készíts belőlük zsírkrétát! Igen, jól olvastad! Fertőtlenítsd, majd daráld le, és egy evőkanál tojásdarát keverj össze ugyanannyi liszttel, egy evőkanál forró vízzel és színezőanyaggal (lehet az ételfesték vagy természetes színező, mint például a cékla). A masszából formázz hengert, és tedd félre száradni néhány napra- ha kész, kezdődhet a móka!
- Használd súroláshoz! A tiszta tojáshéjakat őröld, keverd össze egy kevés szódabikarbónával, és máris használhatod! Érzékenyebb anyagok esetében vigyázz, nehogy megkarcolja a felületet!
- Odakozmált az étel? Semmi gond! Törd össze a kiszárított tojáshéjat, szórd bele a leégett edénybe, tegyél hozzá sót, és egy kevés forró vizet, hagyd egy kicsit állni, majd töröld át és mosd el. Égésnyom volt-nincs!
- Kiskedvenced kalciumhiányban szenved? Nem kell méregdrága megoldásokra törekedned: fertőtlenítsd a tojáshéjat, szárítsd meg, őröld, és bátran keverd vacsorájukhoz! Kutyák és macskák is szeretni fogják!
- Próbáld ki arctisztításra! A tiszta héjakat tedd almaecetbe, áztasd pár napig, majd mosd le vele érzékeny bőrödet! Meg fogsz lepődni! Érdemes először egy kis vízzel keverned, és ha nem pirosodsz ki, nem csíp, akkor legközelebb anélkül is kipróbálhatod!
- A tojáshéj remek bőrpuhító: olyan tápanyagokat tartalmaz, mint a hialuronsav, így segítségével a körömágy bőre újra puha és egészséges lesz. A ledarált héjból és hidegen sajtolt olajból (de még zsírból is) könnyen használható pépet készíthetsz!
- A kávézás új dimenziója! Adj a kávéhoz egy teáskanál tiszta zúzott tojáshéjat, mielőtt lefőzöd! A tojáshéj lúgos, kalciumos, ezért semlegesíti a kávé savtartalmát, így egy könnyebb, selymesebb ízű italt kaphatsz, ami a gyomrodat is kíméli.

Minden kezdet nehéz, tudom… ezért készültem pár „első lépéssel”, amelyek mentén elindulhatsz!

Az első és legfontosabb: kerüld el az impulzusvásárlást! Vagyis ne vedd meg, azért mert megtetszett! Könnyű azt mondani… Sok szép, színes, csábító csomagolás, szépen elrendezett polcok, boldogságot hirdető plakátok. Olyan ez, mint a harc az idő múlásával: állandó és kegyetlenül nehéz. Főleg az online uralta világban, ahol a boltok zárva, de igazából lehetőséged se sok van elmenni, vagy éppen köszönöd szépen, de nem kérsz a kígyózó sorokból. Online viszont kényelmes, gyors, idehozzák. Akciók, ajánlatok, az orrodnál fogva vezetés netovábbja. Van viszont egy jó hírem: csak egy dolog kell ahhoz, hogy ne ess csapdába. ÖNURALOM! 

Kép forrása: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Nagyjából sejtem, hogy most mit gondolsz. Kössz szépen, Bogi. Tudom, és megértem. És igen, tudom, hogy mint minden tartalmas, és maradandó dolog, az önuralom elsajátítása is hosszú, tudatos és kemény munka eredménye.  De van egy újabb jó hírem: MEGÉRI! Nemcsak, hogy csökkented a pazarlást, kevesebb hulladékot termelsz, de a pénztárcádat és a családi kasszát is kíméled. Hamarabb és könnyebben tudsz megteremteni vagy megvalósítani olyan dolgokat, amik igazán fontosak és értékesek, amik valóban hozzáadnak az életedhez, a személyiségedhez.

Ha szükséged van egy kis segítségre ebben a témában, ajánlom Szabó Péter és Brian Tracy könyvét: Az önfegyelem ereje. Bár a könyv maga nem a vásárlásról vagy az élelmiszerpazarlásról szól, a belőle elsajátítható módszerek e területen is rendkívül hasznosak.

Ne higgy a reklámoknak! Tényleg ne higgy! Gondolj csak a szempillaspirál reklámjára. Előtted vannak azok a nagyon kicsi, pár másodpercre megjelenő betűk? „A hatás műszempillán érzékeltetve”. Vicc. Nem tudom, mitől lehet intelligens egy mosópor, és miért a telefonvásárlás a szeretet mértékének mutatója… A reklámok azért vannak, hogy befolyásoljanak, hogy vásárlásra ösztönözzenek. Ezért vannak a csomagolások is, a színek, a figurák, kiemelések, de csak önmagában a polcokon való termékelhelyezés struktúrája is. Minden azért dolgozik, hogy felhasználjon eszközként a folyamatos profittermeléshez. De Te nem vagy eszköz! Nem vagy eszköz, ugye?

Tanulj meg nemet mondani! Nemet mondani egy „szupertermékre”, nemet mondani egy újabbra, nemet mondani a dupla-tripla csomagolásra. Nyugodtan mondj nemet gyermekednek, tanítsd meg arra, hogy választhat, de csak egyet. Mondj nemet az „akcióra”, ha csak azért vennéd meg, mert le van árazva! Nemet mondani bátorság.

Egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon fontos alapszabályok. És van még belülük jópár. De szerintem a listát jövő héten folytassuk, mert miután a tojáshéj felhasználási tippjeit kipróbáltátok, nem biztos, hogy marad időtök és/vagy energiátok az összeset végiggondolni. Tervezni márpedig csak kipihenten és jól átgondoltan szabad, mert akárcsak egy ház építésénél, az életünk megváltoztatása esetén is az alapokon múlik minden! 

A következő alkalommal folytatjuk az alapkövek lerakását, és természetesen a konkrét tippek sem maradnak el! 

Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottatok:

-Bogi, az Imami hivatalos zöldítője-

Bátran elküldheted nekem a kérdéseidet, javasolhatsz témákat, de akár fényképeket, recepteket, saját praktikákat, sikertörténeteket is küldhetsz!
Lehetsz a rovat következő heti főszereplője, mindegy, hogy már régóta ezen az úton jársz, vagy lelkes (újra)kezdő vagy!
Együtt fogunk építkezni, egymástól fogunk tanulni, és egymást fogjuk motiválni egy élhetőbb holnap reményében. 

EZ JÓ, ÍROK BOGINAK!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Balesetbiztosítás a szünetekben is jár minden gyereknek! Tudod, hol kell igényelni?

Balesetbiztosítás a szünetekben is jár a gyerekeknek - avagy mi, mennyi, és hol kell igényelni

Jó ha tudjátok, hogy a tavaszi, nyári és az őszi szünetre is jár az ingyenes állami gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás a gyermekeknek, persze ne legyen rá szükség, de ha mégis, akkor mutatjuk, miért mennyit fizetnek és hogy kell igényelni. 
Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled.- levél a lányomnak

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled - levél a lányomnak

A lánygyermekek világnapja margójára...Csak bámultam és gyönyörködtem benned mikor megszülettél, olyan tiszta, olyan nemes és olyan örökkévaló érzés volt. De aztán lement a nap, és mikor felébredtem máris kiskamasz lett belőled. Hová lett az idő, mikor gyorsult fel ennyire? Az édes magabiztos kisdedből lassan egy öntudatos, gátlásos, gyönyörű nagylány lesz.
Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Dubánci, avagy Petr Vaclavek MakkMarcijai, a háromgyermekes prágai apuka zseniális szüleményei.
Rajzpályázat Én és az állatok címmel

Rajzpályázat Én és az állatok címmel

A Debreceni Állatkert több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. Az Állatok Világhete alkalmából rajzpályázatot hirdetett.
Ugrás az oldal tetejére