Jelenlegi hely

A víz világnapja - Programok országszerte

Vasárnap, a víz világnapján országszerte számos helyszínen várják az érdeklődőket tudományos és ismeretterjesztő, kulturális, valamint sportprogramokkal az intézmények.

A Fővárosi Csatornázási Művek idén is megnyitja szennyvíztisztító telepeinek kapuit az érdeklődő diákok és a lakosság előtt a világnap alkalmából.

Csütörtökön és pénteken több mint két és fél ezer diákot fogadott a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep, szombaton pedig a közönséget várják, hogy bemutassák a szennyvíztisztítás folyamatát és a legkorszerűbb magyar technológiákat - közölte az intézmény az MTI-vel.

A zalavári Kis-Balaton Ház március 22-én egész nap ingyenesen lesz látogatható, a Nők a Balatonért Egyesület balatonfüredi és balatonarácsi csoportja pedig előadásokat szervez a víz és fenntartható fejlődés jegyében. Szegeden többek közt a vadasparkba, az Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdőbe és a Szent István téri víztoronyba várják az érdeklődőket, Herenden pedig 20 kilométeres körtúrát szerveznek, amelyen a környék forrásait ismerhetik meg a résztvevők.

Az ország 12 helyszínén indul el 10 órakor egyszerre a Gátőrfutás elnevezésű verseny, amelynek néhány kilométeres szakaszain a magyarországi gátakat és környéküket lehet jobban megismerni, a pontos információkról, a start-cél koordinátákról az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság honlapján, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

A budapesti fürdők is csatlakoznak a vasárnapi világnaphoz koncertekkel, lézershow-val, táncbemutatókkal. A Széchenyi Gyógyfürdőben a Strokes Percussion Group koncertje mellett szépség és egészség témájú vásárral, játékokkal, tanácsadással készülnek, a Szent Lukács Gyógyfürdőben a gyógyvízkóstolóval egybekötött vezetések mellett afro-beat, balkán, funk, brazil stílusú zenére szórakozhatnak a fürdőzők. A Király Gyógyfürdőben hastáncprodukciót tekinthetnek meg a vendégek, akik vezetett fürdőbemutatón is részt vehetnek. A Dagály Termálfürdőben a masszázsra vágyókat várják kedvezményekkel. A Csillaghegyi Strandfürdőben búvárok segítségével próbamerüléseken lehet részt venni.

A világnap programjairól és helyszíneiről a vizvilagnap.hu oldal nyújt bővebb felvilágosítást.

A víz világnapját az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére 1994 óta ünneplik világszerte. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére