Jelenlegi hely

Veszélyes játék babakocsik

Hét termékből öt nem felelt meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatán!

Balesetveszélyes játék babakocsikat találtak a szakemberek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában, a termékek vizsgálata közben. A kifogásolt játékok között olyan is van, amelyek akár súlyos sérülést is okozhatnak. A szúrópróbaszerű ellenőrzésen hét fajta terméket vizsgáltak meg a szakemberek, ezek közül öttel volt valamilyen probléma – a kifogásolási arány tehát 71,4% volt. A vizsgált termékek mindegyikét a Távol-Keleten gyártották.

A játék babakocsik szerkezeti kialakítását szabvány határozza meg. Az előírások egyik célja az, hogy a babakocsi ne tudjon véletlenül összecsukódni, és így sérülést okozni.

A játék babakocsiknál a gyártók két szerkezeti megoldást alkalmaznak, az egyik esetben a játék babakocsi a gyermek feje felett csukódik össze. Az ilyen játékok esetében pedig, ha a gyermek belemászik, esetleg a kisebb testvérét beleülteti a játék babakocsiba, és az összecsukódik, akkor a gyermeket fejen vagy torkon ütheti a fogantyú, ami súlyos sérülést is okozhat.

Éppen ezért az ilyen babakocsiknál az az előírás, hogy két olyan zárószerkezetet kell rajtuk kialakítani, amelyek egymástól függetlenül működnek, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a babakocsi véletlenül összecsukódjon. Fontos megjegyezni, hogy eze­ket a játékokat nem arra tervezeték, hogy gyerekek üljenek bele, de a vonatkozó szabvány szerint ezt a terhelést is ki kell bírniuk.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriu­ma a vizsgált 7 fajta termékből 5-nél (71,4%) állapította meg, hogy nem megfelelő a szerkezeti kialakítás. A kifogásolt termékek között van olyan, amely kisebb sérülést, de olyan termékeket is találtak a szakemberek, amelyek súlyosabb balesetet okozhatnak.

Az összecsukódás szempontjából 4, míg az egymáshoz képest elmozduló elemek miatt 3 babakocsi okozhat balesetet. A kifogásolt termékek enyhébb esetben becsíphetik a gyerekek ujját, rosszabb esetben viszont akár fejen vagy torkon üthetik a gyerekeket játék közben. Ha nem megfelelően alakítják ki a terméket, sérülést okozhatnak az éles élek, hegyes végződések is, erre is érdemes odafigyelni, ha valaki ilyen játékot vásárol. Ilyen hibát a vizsgált játékokon nem találtak a szakemberek.

Mivel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma a vizsgálatok során ilyen sok nem megfelelő babakocsit talált, ezeket a termékeket a következő években is ellenőrizni fogjuk.

A vizsgált termékek listája itt olvasható: http://www.nfh.hu/sites/default/files/babakocsi_tablazat.pdf

A vizsgálatról készült videó pedig itt található: https://youtu.be/8siT-JAb99A

 

Forrás: nfh.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére