Jelenlegi hely

Várják a jelölteket a Kopp-Skrabski-díjra

Akik nap mint nap a családokért dolgoznak, akiknek a társadalmi szerepvállalása kivételesen inspiráló, az életútjuk példaadó a helyi és tágabb közösségek, más családok számára, ők lehetnek a jelöltjei a Kopp-Skrabski-díjnak. Június 30-ig várják a jelöléseket!

A Kopp-Skrabski-díjjal azokat ismerik el, akik sokat tesznek a társadalom lelki egészségéért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért és a kívánt gyermekek megszületéséért. Az idén tíz éves Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány egy, a céljaival szorosan összefüggő témában idén is pályázatot hirdet a Kopp-Skrabski-díj elnyerésére.

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ezzel az elismeréssel hívja fel a figyelmet azokra a személyekre, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. 

Évente egy személy részesül e kivételes elismerésben, de az alapítvány rajta kívül különdíjjal jutalmaz egy – bármilyen pályán – közösen alkotó, együtt dolgozó házaspárt is. 

Személyekre bárki javaslatot tehet. A Kopp-Skrabski-díj kuratóriuma június 30-ig várja a jelöléseket. A díj mindkét esetben 500.000 forint. Ezen kívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, melynek díja 300.000 forint.

A közönségszavazás augusztus 1. és  szeptember 15. között zajlik majd, a díjak átadására pedig 2019 októberében kerül sor.

A jelölésről az alábbi linken lehet tájékozódni, és arra javaslatot tenni: https://bit.ly/2QttxC4

Zsűritagok:

  • Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének vezetője, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke, kuratóriumi tagja
  • Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese
  • Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója
  • Skrabski Fruzsina, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke
  • Skrabski Luca, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, bíró
  • Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ügyvezető igazgatója

2018-ban Mihalec Gábor párterapeuta, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészek kapták a Kopp-Skrabski-díjat. A közönségdíjat Sződy Judit négygyermekes szoptatási tanácsadó, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens vehette át.

A tavalyi jelöltekről és díjazottakról itt olvashattok bővebben: https://www.haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij-2018

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére