Jelenlegi hely

Torkos Csütörtök - Foglalj asztalt most!

Február 11-én ismét féláron lakhatunk jól: itt a 11. Torkos Csütörtök!

A Magyar Turizmus Zrt. egyik legismertebb akciója a Torkos Csütörtök. Ezen a napon az éttermekben féláron válogathat az étlapról bárki! Az esemény fő célja az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítése. Kipróbálhatunk ételkülönlegességeket, a nemzetközi konyha remekeit, vagy biztosra mehetünk a jól ismert, hagyományos magyar ételekkel. Az akcióban részt vevő vendéglátóhelyek között találunk gyorséttermet, kisvendéglőt, halászcsárdát, de kávézót vagy igazán elegáns éttermet is.

A torkoskodni kívánó vendégek az Étterem kereső segítségével böngészhetnek a vendéglátóhelyek között. Nem árt gyorsan dönteni és idejében asztalt foglalni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb étteremben telt házra lehet számítani. A féláras akció a teljes kínálatra, sőt az italokra is érvényes, kivéve az alkoholtartalmúakat.

Torkos Csütörtök - 2016. február 11.

Ugyan a Torkos Csütörtök már hamvazószerda után, vagyis a böjti időszakban kerül megrendezésre, a hagyományok régen is lehetővé tették ezen a napon a nem böjti ételek fogyasztását azért, hogy a farsangról megmaradt fogások ne vesszenek kárba. A legtöbb vendéglátóhely ugyanakkor készül böjti fogásokkal is: foglaláskor kérdezz rá, ha titeket is érint!

A 2016-ban új arculattal jelentkező Torkos Csütörtök akció a „Gasztroélmények Éve 2016" nyitánya is egyúttal! Ezzel az egy éven át tartó, helyi és nemzetközi rendezvénysorozattal a Magyar Turizmus Zrt. arra kívánja ösztönözni az utazóközönséget, hogy az egyes tájak ételeit, borát, és egyéb gasztro-termékeit helyben fedezze fel.

 

Forrás és további információ: torkoscsutortok.itthon.hu

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére