Jelenlegi hely

Novák Katalin: már igényelhető a családi otthonteremtési kedvezmény

Július 1-jén lép életbe a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely azonban már most igényelhető a bankfiókokban.

Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán beszélt.

A kormány úgy látja, hogy a lakáshelyzet komoly akadálya lehet a gyermekvállalásnak, ezért döntött úgy, hogy kibővíti a korábbi "szocpol" rendszert - hangsúlyozta Novák Katalin.

Korábban csak kettő vagy annál több gyereket nevelő családok vehették igénybe a támogatást kizárólag új ingatlan vásárlására, július 1-jétől azonban már használt ingatlant vásárlására is felhasználható az összeg, amelyet gyermektelen párok is kérhetnek, amennyiben négy éven belül egy vagy nyolc éven belül két gyermeket vállalnak - emelte ki a változások közül az államtitkár.

Hozzátette: az igénybe vehető összeg 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed. Ez vissza nem térítendő támogatás, de vannak határok, hiszen nem luxuslakások vásárlására adják ezt az összeget - mondta.

Az államtitkár beszélt az Erzsébet-táborokról is, amelyeknek vasárnap volt a megnyitója. Kiemelte: eddig csaknem 500 ezer gyerek nyaralhatott az Erzsébet-programnak köszönhetően a Balatonnál, idén 35 ezer fiatalnak adatik meg ez a lehetőség.

Novák Katalin kijelentette: nagyon fontos, hogy az Erzsébet-tábor Kárpát-medencei program, amelyben anyaországi és határon túli gyermekek nyaralhatnak együtt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére