Jelenlegi hely

Kultúrházak éjjel-nappal - Több száz program, több száz helyszín

Kocsonya szépségverseny, reneszánsz históriás történelmi kalandozás, interaktív meseszínház, fánksütő verseny, disznótoros, családi jelmezes farsangi futás. Országszerte több száz kultúrház csatlakozott színes programokkal a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz, amely idén a Mindennapi hagyományaink tematika mentén zajlik február 10. és 12. között.

A tizenegyedik alkalommal megvalósuló Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat az ország számos művelődési házának részvételével zajlik majd, farsang utolsó hétvégéjén.

A www.kulturhazak.hu oldalon, az esemény hivatalos weboldalán folyamatosan regisztrálják 2017-es programjaikat a művelődési házak. A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke pedig Novák Péter, zenész, színész, rendező. 

Az eseményen az idei év védnöke, Novák Péter, zenész, színész, rendező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy művelődési házakban nőtt föl, és minden, amivel máig is foglalkozik - a néptánctól kezdve, a színházon át, egészen a rockzenéig – ennek, és az ott tevékenykedő lelkes népművelőknek köszönhető. Egy titkos vágyát megosztva a közönséggel elárulta, hogy egész életében egy művelődési háznak az igazgatója szeretett volna lenni, ami a lehetőségek hiányában sajnos nem valósult meg, ezért alapították meg kilenc éve a Kultúrpart Csoportot, ami mintegy virtuális művelődési házként üzemel. Ezen minőségében is kedves kötelességének érezte, hogy eleget tegyen a felkérésnek, és személyén keresztül tolmácsolja megannyi kulturális intézmény közös vágyát: közönséget minden épületbe!

Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke kiemelte, hogy az idén azért is választották mottóul a "Mindennapi hagyományaink" szlogent, hogy ráirányítsák a figyelmet a művelődési intézmények mindennapi életünkben, hagyományaink továbbéltetésében, újragondolásában, új hagyományok kialakításában betöltött meghatározó szerepére. Az idei programokból ízelítőt adva, elmondta: az idei kínálatban a hagyományos farsangi mulatságok, disznótoros és fánksütő programok mellett egyéb különleges programok is várják az érdeklődőket. Kiskunhalason családi jelmezes futóverseny, míg Debrecenben festmény, csipke és fotókiállítások, gyermek sakkverseny és legó-robot programozás várja a látogatókat.

Klein Marianna, a sajtótájékoztatónak helyet adó Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatója hozzászólásában kiemelte: a művelődési ház korábbi években is aktív részese volt a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatnak, ebben az évben is változatos kínálattal készülnek. Mesemondó estet szerveznek felnőttek számára, lesz táncház, filmvetítés, de nosztalgia táncpartin is részt vehetnek a látogatók, mindennapi hagyományaink jegyében. Hangsúlyozta, hogy a közművelődési intézményeknek a kultúraközvetítés mellett  közösségfejlesztő szerepük is jelentős. Fontosnak tartja az intézmények értékteremtő és értékközvetítő szerepét, hagyományaink őrzését, továbbadását. Rákosmentén ez példaértékűen valósul meg.

A fővárosban az újpesti Ady Endre Művelődési Ház különleges drámapedagógia foglalkozásán drámajáték segítségével tanulhatunk konfliktuskezelést és kommunikációt. A Pestszentimrei Közösségi Házban terepasztalos stratégiai játék bemutatót tartanak, majd a kíváncsibbak ki is próbálhatják ezt a kombinatív készséget, gyors helyzetelemzést és döntéshozást fejlesztő hobbit.

A rendezvénysorozat keretében a szervezők 3 pályázatot is meghirdettek. Az Így újítunk mi innovációs pályázat a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, folyamatainak és jó gyakorlatainak bemutatására ad lehetőséget. A Plakátok viadala közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várják a szervezők. A Zoom a helyre! fotópályázat pedig az intézmények mellett a nagyközönségnek is szól, és a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal pályázhatnak az érdeklődők. A pályázati kiírások az esemény hivatalos honlapján, a www.kulturhazak.hu oldalon olvashatók. Emellett a rendezvény facebook-oldalán (facebook.com/kulturhazak) szelfi-versenyt hirdettek a szervezők, amely már most nagy népszerűségnek örvend. A látogatóknak a kedvenc művelődési házuk előtt készült szelfijüket kell feltölteniük az oldalra.

A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. Az esemény fő médiapartnere az M5 televízió csatorna.

Forrás: kulturhazak.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére