Jelenlegi hely

Jön a Csok Plusz - új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány

Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter szerdán Budapesten.

Csák János a Kormányinfón hangsúlyozta, a kabinet célja továbbra is az, hogy minden kívánt gyermek mielőbb megszülethessen.

A kamattámogatott hitelkonstrukció az ország egész területén igénybe vehető, az 5 ezer lakosúnál nagyobb településeken akár a falusi CSOK-kal együtt is.

Egy gyermek után 15 millió, kettő esetében 30 millió, három gyermek esetében 50 millió forint hitel igényelhető, 3 százalékos kamattal - közölte a politikus.

Az első közös otthon megvételekor elegendő 10 százalékos önrészt biztosítani, másik lakásba költözés vagy bővítés esetében pedig 20 százalékos önerővel kell a családoknak rendelkezniük. A hitel futamideje 10-25 évig terjedhet - tudatta a miniszter. 

A CSOK Plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető. Kétéves átmeneti időszakban azonban azok az idősebb nők is kérhetik a támogatott hitelt, akik igazoltan túl vannak várandósságuk 12. hetén - mondta a miniszter.    

A CSOK Pluszt telekvásárlásra nem lehet felhasználni. Az áremelkedés fékezése érdekében az első közös otthon megvásárlása esetén az ingatlan értékének felső határa 80 millió forint, lakásbővítés vagy újabb gyermekek születése miatti nagyobb lakásba költözés esetén 150 millió forint az értékhatár - közölte a politikus. Hozzátette: az 5 ezer lakosúnál kisebb települések esetében nincs ilyen limit.

Az első gyermek születése esetén a családok egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek, így egy évvel meghosszabbodik a futamidő. A második és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10 millió forintot elengednek - mondta Csák János.

A falusi CSOK-nál a kormány egységesítette a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatás mértékét: egy gyermeknél 1 millió, két gyermeknél 4 millió, háromnál 15 millió forintra - közölte a politikus.

A kormány ingyenes típusterveket tett elérhetővé a családok számára, így tervezési költség is megtakarítható - mondta.

Csák János kitért arra is, hogy a családiotthonteremtési kedvezmény 2015-ös bevezetése óta 233 ezer család vette igénybe, a kormány 754 milliárd forintot szánt erre a célra.

Forrás: MTI

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Mindannyian szembetaláltuk már magunkat ezzel a kérdéssel. Első alkalommal, mikor mi magunk szerettük volna tudni, most meg a ló másik oldalán állva. Amennyire gyerekként szerettük volna tudni, épp annyira szeretnénk most elkerülni a válaszadást.
Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Ugrás az oldal tetejére