Jelenlegi hely

Idén is megrendezik a FIT Kaland Tehetségversenyt – Jelentkezz Te is!

Idén negyedik alkalommal szervezik meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjának (FIT) kooperációs és készségfejlesztő tanulmányi versenyét, a FIT Kaland Tehetségversenyt.
A negyedik osztályos diákoknak szóló ingyenes csapatversenyre a szervezők a teljes Kárpát-medencei diákság jelentkezését várják.

A FIT Kaland egy izgalmas, több tudományterületet átfogó projektfeladat megoldását várja a nevező csapatoktól. A verseny során a gyerekeknek lehetőségük nyílik egymással kooperálva, gyakorlati tapasztalat és élmény útján megalkotni egy produktumot.

A FIT Program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amelynek segítségével már korai életszakaszban segíthetik a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását. Ötödik osztályos kortól kínálnak élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést. A Fiatal Tehetség Program emeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A FIT-nek köszönhetően a diákok többek között megtanulnak újraéleszteni, a pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, sőt, még a jövőkutatás rejtelmeibe is betekinthetnek. A gyerekek ezek mellett olyan személetformáló foglalkozásokon is részt vehetnek, mint a terápiás állatokkal való találkozás, a konfliktuskezelési tréning vagy a fogyatékkal élők világát megismertető érzékenyítő találkozások.

Az idén már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő FIT Kaland fókuszában az időutazás témaköre áll, amelynek keretein belül egy társasjátékot kell készíteniük a csapatoknak. A feladathoz négy részterület kapcsolódik:

  • Rejtélyes építészet
  • Pénzügyi tudatosság
  • Színház világa
  • Média és filmes ismeretek

A közoktatásban kevésbé hangsúlyos területek játékos feldolgozásán túl a versenyben való részvétel a felsőbb évfolyamok tanulmányi versenyeire is kiváló tapasztalatszerzési lehetőség.

A nyertes csapat emellett értékes tárgyi nyereményeket vihet haza, valamint tagjai felvétel nélkül, automatikusan bekerülnek a Fiatal Tehetség Program szeptembertől induló évfolyamába is.

A három fős csapatok jelentkezését a fit.mcc.hu/fitkaland oldalon várják.

Az elkészült projektfeladatok benyújtására május 4-ig van lehetőség.

További információ:
www.mcc.hu

https://www.facebook.com/MCC.Budapest


Mathias Corvinus Collegium
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és
középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

http://www.mcc.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Széthagyja a játékait, ruháit, egyéb holmiját? Mindennapos problémának tűnik, hogy nekünk, szülőknek kell rendet tenni utána? Tapasztalat hogy gyermekünket a legnagyobb nehézségek árán – vagy még úgy sem – tudjuk rendre szoktatni. Tippek az életkornak megfelelő, helyes módszerek alkalmazásához.
Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Ugrás az oldal tetejére