Jelenlegi hely

Egy évvel később lesz kötelező az adóazonosító a családi adókedvezményhez

Az Országgyűlés pénteken úgy döntött, hogy 2016 helyett csak a 2017-ben elkészítendő adóbevallásokban teszi kötelezővé minden érintettnek az adóazonosító használatát a családi adókedvezmény igénybevételekor.

A képviselők 174 igen szavazattal, elutasító voks és tartózkodás nélkül fogadták el fideszes képviselők erre vonatkozó javaslatát, miután a parlament csütörtökön hozzájárult a házszabálytól eltérő gyorsaságú határozathozatalhoz.

A törvénymódosítás arra kötelezi az adóhatóságot, hogy hivatalból hozza létre minden 25 év alatti adóazonosító jelét, így azt az érintetteknek nem kell egyénileg igényelniük.

A változtatások eredményeként az adóazonosító jelet a családi kedvezmény érvényesítéséhez csak a 2016-ról elkészítendő adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban, valamint a 2017-ben adott adóelőleg nyilatkozatokban kell kötelezően alkalmazni. A 2017. január 1. előtt megtett nyilatkozatokban adóazonosító jel hiányában továbbra is elegendő lesz az eltartottak személyazonosító adatait és lakcímét megadni.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére