Jelenlegi hely

Digitális meseösvény - Interaktív városnézés ovisoknak Budapest után már Pécsen, Debrecenben, Szegeden és Győrben is!

Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. Mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével.

A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény már Pécsen is elérhető.

Városnézés ovisokkal, kicsit másképp

A Plukkido applikációban elérhető digitális meseösvény különleges mesevilággal várja a családokat már országszerte közel 70 helyszínen, ahol séta közben hétköznapi tereptárgyak és városi nevezetességek elevenednek meg a manók meséi, valamint a gyerekek képzelete, illetve aktív tevékenysége által. A gyerekek így játszva tanulnak, miközben megfigyelő és problémamegoldó képességük, empatikus készségük fejlődik. Nem beszélve arról, hogy az interaktív, mozgásos feladatok és érdekes fejtörők révén a szülők könnyedén lefoglalhatják a kicsiket, hiszen a manók segítségével úgy és olyan dolgokat ismerhetnek meg a környéken, ami valóban érdekes a számukra. A békésen üldögélő Weöres Sándorral együtt az elnémult önfelolvasó könyvet is sikerülhet újra szóra bírni, A Föld köldökénél álldogálva pedig talán még a fejreállsz lázra is van gyógymód. Ki tudja!

Aktívan alakítható meseélmény

A sétálós kalandjáték alapja a meseélménybe integrált ismeretterjesztés, célja pedig, hogy hidat képezzen a városi látnivalók és a gyerekek határtalan képzeletvilága között. A digitális meseösvény lényege ugyanis nem a telefon és a „kütyüzés”, hanem a kreativitás és a képzelőerő fejlesztése. A Plukkido meseélmény sajátossága, hogy annak a felnőttek is részesei, a történéseket pedig a gyerekek aktív közreműködésükkel folyamatosan alakíthatják, így interaktivitásra sarkallva a családokat még a leghétköznapibb helyzetekben is. Az ingyenes mesélő sétákon a szülőknek a manók cinkosaként a megfelelő helyre kell navigálniuk, ahol együtt meg kell hallgatniuk a manók üzenetét, amik csak a mesébe foglalt látnivalók közelében szólalnak meg. Ezután a gyerekek szabadon, a környezet alapos megfigyelésével megoldhatják a látnivalókhoz kapcsolódó játékos küldetéseket, aktívan segítve közben a bajba keveredett manókat, akik természetesen később meg is köszönik a kapott segítséget, keretbe helyezve az aktuális kalandot.

Különleges séták, de merre?

Budapesten több helyszínen (pl. Margit-sziget, Városliget, Normafa), a fővároson kívül pedig egyelőre Pécs belvárosában, Debrecenben, Győrben és Szegeden érhető el a Plukkido digitális meseösvénye közel 70 különböző állomással, ahol a valóság összekapcsolódik a mesevilággal. Az applikáción belül a Meseösvény menüpont rejti az interaktív sétákat, ahol egy bemutató próbajáték megoldása után bárki böngészhet az elérhető küldetések között, így eldöntheti, merre induljon. „Budapesten két kiemelt sétánk is van, a Fiumei úti sírkertben a manók az emlékek szárnyán az óvodás korosztálynak is érdekessé varázsolják a szoborpark különlegességeit. A Gozsdu udvar környékén pedig a kis manósegítők apró ajándékra válthatják kalandozásaikat, csak követniük kell a csillaggal jelölt állomásokat. Remélem, hogy a jövőben egyre több ilyen kezdeményezést valósíthatunk meg országszerte” – tette hozzá Táncsics Judit, a Plukkido ügyvezető-társalapítója.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére