Jelenlegi hely

Csapatjáték szerelemmel – Házasság Hete 2020

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy házasságban élni jó. 

2020. február 9-16. között rendezik országszerte a Házasság hetét. Célja, hogy pozitív példákkal segítsék a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtsanak a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjanak azok számára, akik házasságban élnek. 

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

Magyarországon a szervezők minden évben egy közismert házaspárt kérnek fel, hogy legyenek a rendezvény "arcai", akik hitelesen képviselik a rendezvény üzenetét, értékeit. Egy jelmondatot is választanak az évre. Idén a Házasság hete arcai Semsey Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter. Az általuk választott mottó, illetve a hét témája: "Csapatjáték szerelemmel "

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.

A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Számtalan nagyváros, település, közösség részvételével szerveznek változatos programokat: előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, koncerteket, megszólalnak közéleti személyiségek.

"A házasság hete bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt."

Központi programok

2020. 02. 10. Pár vagyunk vagy team?
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, kezdés: 18.00

Előadók: dr. Gorove László és Kriszta párkapcsolati szakértők

2020. 02. 11. Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, kezdés: 18.00

Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta

2020. 02. 12. Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Helyszín: ELTE ÁJK, Aula Magna, kezdés: 18.00

Résztvevők: Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter – a házasság hete idei arcai; Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia; Hamar Donát és Noémi vloggerek.
Moderátor: Mohay Bence sportriporter

2020. 02. 13. Család és/vagy karrier?
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, kezdés: 10.00

Családbarát konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében.
A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.

2020. 02. 14. Áldással egybekötött zenés istentisztelet
Helyszín: Deák téri evangélikus templom, kezdés: 18.00

2020.02. 15. Szeretet, szerelem, szenvedély – vagy szenvedés? Kitarthat-e a szerelem egy életen át?
Helyszín: TIT Stúdió, kezdés: 17.00

Előadók: Nagy Zsolt és Eszter, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai

Budapesti programok

  • CoeurTáncMeditáció Házaspároknak - Helyszín: Zugligeti Szent Család Plébánia , Időpont: 2020. 2. 8. 15.00–18.00
  • Lelki nap házaspároknak és szentmise - Helyszín: Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia, Időpont: 2020. 2. 8. 17.00
  • Se veled se nélküled - Fiatalházasok estje - Helyszín: József utcai Baptista Gyülekezet, Időpont: 2020. 2. 16. 16.00

További információ és országos programok

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére