Jelenlegi hely

Mielőtt oklevélhalmozó leszel érdemes elgondolkodni a pályaválasztáson

Mi leszel ha nagy leszel?  Okosváros-menedzser, virtuális valóság tervező vagy robottechnikus? Pályaválasztási dilemmák tiniszemmel.

Legtöbbünk sem 14, sem pedig 18 évesen nem tudja egyértelműen megmondani, hogy melyik az a szakma, amelyben akár az élete végéig is jól érezné magát.

A pályaválasztás napjainkban pedig különösen nehéz, hiszen a technológiai fejlődés a jövőben könnyen haszontalan porfogóvá degradálhatja sokak diplomáját, oklevelét. Őrült vágtával rohan a világ, és már egyértelmű jelei vannak, hogy például a buszvezetők vagy a kamionsofőrök nem fognak a fizetési listák élvonalában elhelyezkedni sokáig.

Nemrégiben olvastam egy cikket, amelyben arról írtak, hogy a fogtechnikusi szakma rövid időn belül megszűnhet, mivel a tudomány már nem áll olyan messze tőle, hogy őssejtjeinkből újra megteremtsék az elvesztett fogainkat, amit utána szépen beültetek majd a régi helyére. Több étteremben már most robotok szolgálják fel a rendelésünket, így borítékolható a felszolgálókra való igény csökkenése is.

Mindeközben persze új szakmák születnek, olyan nevekkel, hogy okosváros-menedzser, virtuális valóság tervező, vagy robottechnikus. Ha körbe nézünk a világban akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a robotizáció és a mesterséges intelligencia előretörése korábban elképzelhetetlen változásokat hoz majd számtalan iparágban, nem is beszélve a rohamosan fejlődő űrkutatásról és űrturizmustól ahol már magáncégek is részt követelnek maguknak.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a mostani fiatalok életében a változás lesz az állandó, és egyetlen oktatási intézmény papírja sem lesz már önmagában elegendő.

A jövő nemzedéke a pályaválasztásával maximum irányt szabhat jövőjének mivel sok esetben az egyetemen tanulható anyagok, már az elsajátítás pillanatában is elavultnak számítanak majd.

Talán pont a költők, az írók vagy a pszichológusok lesznek a nyertesei a változásnak, hiszen az érzelmeket, művészetet, a kreativitást vagy az empátiát nem lehet programozni – mondják egybehangzóan a jövőkutatók.

Nem érdemes tehát hagyni magunkat sodródni az árral, a kérdéskört alaposan átgondolva és az egyéni kompetenciák figyelembevételével kell orientálódni, lehetőleg egy olyan irányba ahol az önmegvalósítás is megvalósítható.

Forrás: kidsnews.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére