Jelenlegi hely

Milyen ez a vírus és mit tanulhatunk tőle? – Pál Feri gondolatai

Egyszerű, keresi a kapcsolatot, használja a környezetét és élni akar. Pál Feri lelki útravalójában ötleteket ad, hogyan viseljük el ezt az időszakot és mit érdemes tennünk a szenvedéssel.

Múlt vasárnap több ezren nézték Pál Feri atya (mentálhigiénés előadó) miséjét, amit az angyalföldi Szent Mihály templomból közvetítettek a palferi.hu oldalon. A világjárvánnyal kapcsolatban értékes gondolatokat osztott meg a hallgatókkal.

A híreket követve azt látjuk, hogy „háborúban állunk.” „Mozgósítani kell magunkat és minden erőnket be kell vetnünk és harcolni, küzdeni kell és legyőzni az ellenséget. (...) Ha szeretnénk eredményesek lenni, megküzdeni, akkor érdemes az ellenfelünket jól kiismerni és őt becsülni.” Mindezt pedig gyűlölet, harag és indulat nélkül tegyük.

Feltette a kérdést: „Mit tud ez a vírus, hogy szinte mindenki róla beszél?” Lehetetlen, hogy ne legyünk nála ügyesebbek, okosabbak. Hogy mi ne tudjuk azt, amit ez a vírus tud!

Néhány pontban összeszedte ezeket a tulajdonságokat.

Egyszerű

Ez a vírus végtelenül egyszerű. Ha eredményesen szeretnénk megküzdeni, akkor érdemes nekünk is ezt az egyszerűséget megbecsülni. „A reménységet az is táplálhatja bennünk, hogy nincs az a vírus, ami kicsavarná a kezünkből azokat az egyszerű lehetőségeket, amelyek alapján jól bánhatunk egymással és tehetünk egymásért és magunkért.”

„Moss kezet!” - Egy világjárvánnyal szemben a kézmosás?!” A szakértők azt mondják, hogy egy jól elvégzett kézmosás segít a járvánnyal szemben. Keressük tehát a legegyszerűbb formákat, erőforrásokat, lehetőségeket, amik hatékonyak lehetnek. Bármi, ami magától értetődő és hétköznapi, az lehet a maga módján rendkívüli és speciálisan hatékony.

Nincs az a vírus, ami megakadályozna minket abban, hogy a magunk egyszerűségében rátaláljunk nagyon egyszerű magatartásformákra, amikben valódi élet van. Legyünk a reménység embrerei!

Következetes

„Ezek a vírusok következetesek, teszik a dolgukat, amit tudnak, azt megcsinálják, végsőkig következetesen.” Mit tehet az egyes ember? Ha ezeket az egyszerű dolgokat - otthonmaradás, szellőztetés, kézmosás - következetesen és sokan csináljuk, az nagyon is eredményes. És minél következetesebben és minél többen csináljuk, annál eredményesebbek leszünk.

Keresi a kapcsolatot

„A vírusok keresik a kapcsolatot, megtesznek mindent, hogy találkozzanak velünk és kapcsolatban lehessenek velünk.” Ha a vírus keresi a kapcsolatot, akkor mi is keressük! Érdemes megtalálni azokat a kapcsolattartási formákat, csatornákat, amelyek adatnak. Olyan sok jó érzést tudunk szerezni vagy elindítani mások életében. Számít, hogy legyenek pozitív érzéseink, amikre vissza tudunk gondolni és kapaszkodót találni.

Használja a környezetét

„A vírusok, ügyesen használják a környezetüket. Cseppfertőzéssel terjednek, használják a levegőt, a vizet, a szelet, a párát. Nagyon ügyesek. Lehet sok élményünk arról, hogy manapság mi is, hogy használjuk a természetet és az általunk kialakított kulturális környezetet, hogy a világhálót milyen sok jó dologra is lehet használni. Most csodálkozunk rá, hogy mennyi mindenre lehet használni azt, ami egyébként mindig is a kezünk ügyében volt.”

A közös pont a szenvedés

Ezek a vírusok eléggé hasonlítanak egymásra. „Meg kell találni azt a közös pontot, amivel azt mondhatom, hogy egyformák vagyunk, de legalábbis hasonlók. És találtam egy ilyen pontot, ez pedig, hogy kisebb nagyobb mértékben mindannyian szenvedünk."

„Belefeledkezhetem és beleragadhatom abba, hogy arról beszélek, hogy mi miatt szenvedek. Hogy a vírus miatt szenvedek. …Nem biztos, hogy érdemes ebben a beszűkültségben maradni. Hogy leélünk heteket, hónapokat úgy, hogy azt mondjuk: mi a vírus miatt szenvedünk. Hanem sokkal inkább érdemes felemelni a tekintetünket és azt kérdezni magunktól, hogy ha szenvedek is, miért vagy kikért vállalom ezt a szenvedést?

Ha otthon vagyok és unatkozom, vagy stresszben vagyok, vagy dühös vagyok, és azt mondom magamnak, hogy a vírus miatt van ez, akkor nem tudom, hogy ettől jobb lesz-e? De ha otthon vagyok és szenvedek, és azt mondom, hogy ezt a szenvedést azért csinálom még, mert tudom mondani a neveket és előttem vannak az arcok, akikért ezt csinálom. És van nagyon sok olyan ismeretlen embertársam, akikért ezt csinálom.”

Mi miatt szenvedek? „Nem biztos, hogy a vírus miatt érdemes szenvedni. Van nekünk jobb dolgunk is. Akkor inkább szenvedjünk egymásért, nem biztos, hogy valamiért érdemes szenvedni, talán sokkal inkább valakiért vagy valakikért. Így egészen más jelentősége lesz annak, amit manapság át fogunk élni. És akkor még azt is mondhatnám, hogy valamiért történik ez vagy valakiért?  Érdemes tehát nem a vírus miatt, hanem az embertársainkért. És aztán még érdemes Istenért.”

Élni akar

„A vírusok elég következetesen és kitartóan mindent megtesznek azért, hogy létezzenek. Mi is élni akarunk. (...)  Hogy éljük meg most ezeket a napokat? Az életünk minek vagy kinek a kezében van? Átélhetem úgy, hogy sajnos most olyan időket élünk, hogy az életünk egy vírus kezében van. De nem szeretném ezt így átélni, mert az életem nem egy vírus kezében van. Az életem Isten kezében van és én helyezem a saját kezemmel az életemet oda, ahová akarom.

Érdemes feltenni a kérdést, hogy ha most járvány van, akkor mi alapján akarok élni? „Mert, ha valami alapján tudunk élni, akkor az vírussal együtt is van meg vírus nélkül is van, mert az valami olyan lényegi dolog vagy tartalom, ami a szív mélyéről fakad, amin a vírus nem fog. Ezért tehát az életem nem adom a vírus kezébe, hanem azt mondom: Istenem, a Te kezedbe ajánlom magam.”

A teljes szentmise ITT tekinthető meg. Jövő vasárnap 18.30-tól ismét követhető lesz a szentmise a palferi.hu YouTube-csatornáján.

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére