Jelenlegi hely

Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?

Nagy sikerrel fut a mozikban az év legjobban várt családi filmje! A Véletlenül írtam egy könyvet című alkotás, a Pagony által kiadott és forgalmazott holland regény filmadaptációja remek szórakozást nyújt az egész családnak.

Anett Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című regénye még 2019-ben jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában, az Abszolút Könyvek sorozatában, és Lakos Nóra filmje kapcsán most új, filmes borítóval került a könyvesboltok polcaira.

abszolút kreatív
abszolút érzelmes
abszolút napló

Katinka imád történeteket kitalálni. Még csak tizenhárom éves, de már pontosan tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Szerencsére a szomszédban lakik egy írónő, aki szívesen fogadja, és némi kertészkedésért cserébe kijavítja az irományait, írói tanácsokkal látja el. Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát, feldolgozza fájdalmait. A könyv szerzői tanácsait bármelyik írói ambíciókkal rendelkező gyerek és felnőtt bátran megfogadhatja; a könyv végében található vonalas lapokra pedig megírhatja a saját történetét!


Korosztály: 9–12 év
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére