Jelenlegi hely

Évente ünnepeljük a világban, 112 éves, ki az?

A Nemzetközi nőnap! Ugyan máig sokan azzal próbálnak kivonulni a Nőnapi nemzetközi virágosítási kampányból, hogy kommunista ünnep, de messze áll ettől az érvtől az igazság. Több köze van hozzá sztrájkoknak, választási jognak és a mimózának, mint eredetének a kommunistákhoz.

Mára egyre több országban beleveszik a kereskedelmi láncok csokival és virággal bélelt kommercializált problémamegoldásába. De valaha sokkal erőteljesebb elvek vezényelték azokat a nőket akiknek ma köszönhetjük a Nemzetközi nőnap létét.

A Nőnap születése

A 2000-es éve elején még a leghaladóbb országokban is számos területen léteznek betonba vésett különbségek a férfiak és a nők lehetőségei között.

Mint sok más érdekérvényesítési kezdeményezés, ez is Amerikából indult. Negyvenezer, a textiliparban dolgozó nő vonult az utcára New York-ban 1857-ben. Sztrájkjukkal egyenlőbb béreket és rövidebb munkaidőt szerettek volna fizikailag igen nehéz munkájukért. Az akkori 14-16 órával szemben ez azt hiszem érthető elképzelés volt.

A munkásmozgalom térhódításával párhuzamosan került előtérbe a női egyenjogúság kérdése, és máig hangsúlyos maradt. De eme nagy sztrájk után még 50 évnek kellett eltelnie az első nemzetközi nőnap megtartásáig. Természetesen ez is az Egyesült Államokban történt meg 1909-ben. Igaz, akkor még egy másik dátumon: február utolsó vasárnapján, ami akkor február 28-ára esett.

Virág helyett szavazati jogot!

Világszerte véglegessé a március 8-i időpontja egy másik nagy sztrájknak köszönhetően vált. 1917-ben a március 8-án - saját orosz naptáruk szerint elcsúszva az eredeti februári időpont nálunk - nőnapon sok száz nő tüntetett Oroszországban kenyérért és békéért. Részben ennek hatására II. Miklós cár lemondott, az országban pedig polgári kormány alakult. Ez a vezetés végre szavazójogot is biztosított a nőknek – ezáltal pedig véglegessé vált a nőnap dátuma is.

Magyarországon kötelező?

A nemzetközi nőnaphoz Magyarország az akkori viszonyok között hamar, 1913-ban csatlakozott, 1914-ben pedig már országos szinten tartottak rendezvényeket.

Női kubikusok a Sió szabályozásánál, 1892-1893

(Forrás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum)

A második világháború után a Rákosi-korszak kötelezővé tette, ellensúlyozandó a kommunista hatalom gyengeségeit. Ezzel is szerették volna elkötelezni a gazdaságban tömegesen dolgozó nőket maguk mellett. Így ragadt rá a kommunista jelző hazánkban a nemzetközi ünnepre. Gyerekkoromból emlékszem, hogy sok cégnél herendi rózsafejet kaptak ajándékba a hölgyek, és arra is, hogy piros szegfűt - a szocialista pár szimbólumát - osztogattak a női dolgozóknak a párthű helyeken.

Nőnapi plakát 1950-ből (Forrás: Fortepan / UVATERV)

Nőnap: sztrájkok, felkelések, munkajog

A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon nemcsak nők, de sok férfi is részt vett, s akkoriban a virág helyett a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt.

Ez sem ment egységesen Európában (sem): míg pl. Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban, Magyarországon 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től. A világ utolsó országa, ahol bevezették, Szaúd-Arábia, itt egészen 2015 év végéig kellett várni rá.

Nőnek lenni napjainkban

A rendszerváltások után a nőnap szerencsére elvesztette munkásmozgalmi jellegét. Több, mint három évtizede a nők iránt érzett tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja a világ nagy részében. Számos országban azonban az 1980-as évektől mai napig rendezvényekkel, gyakran hangos demonstrációkkal jelzik világszerte, hogy a nők jogai még számos helyen változtatásokra szorulnak.

Építőiparban dolgozó indiai nők (Forrás: Pixabay)

Nem valósult meg egyértelműen a nemek közötti egyenlőség, pl. az azonos fizetés, jellemzően a gyermekes nők akár kb. 15-20 %-al kevesebb fizetés is kaphatnak. Sőt, a nők elleni erőszak témáit is beemelik a nőnapi rendezvényekbe, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira fókuszálva.

Thaiföldi nő szövőszéken dolgozik (Forrás: Pixabay)

Az egyenlőtlenségek szempontjából kiemelt terület a házimunka és a gyerekekkel kapcsolatos teendők, amelyek sok országban még mindig jóval nagyobb részben hárulnak a nőkre annak ellenére, hogy közben ők is ugyanúgy dolgoznak. Egy 2010-ben elkészült felmérés szerint Magyarországon a nők átlagosan napi 1 órával dolgoznak többek a férfiaknál. Ez nem tűnik olyan soknak, de éves szinten több mint 45 nyolcórás munkanapnak felel meg. Külföldi tapasztalatok szerint a házimunkában való egyenjogúsítás nemcsak a nők válláról veszi le a terhet, de a gyerekvállalási kedvet is növeli.

Nők a Covid alatt

Idén, 2021-ben sajátos aktualitása van a Nemzetközi nőnapnak: a nők Covid19-válság alatti kiemelt szerepére fókuszál, mely kimutathatóan több terhet rótt és ró a nőkre, családanyákra az utóbbi egy évben.

(Forrás: Pixabay)

Nők állnak a koronavírus-járvány elleni küzdelem frontvonalában, zömében ugyanis ők dolgoznak az egészségügyben. Munkájuk, mindennapjaik jelentősen megváltozott a járvány hatására. De nem csak a frontvonalban dolgozóknak: nagyon sok nőt a pandémia által súlyosan érintett, bizonytalan munkahelyeken foglalkoztattak, állásaik a válság hatására átalakultak, vagy megszűntek. A karantén idején ők maradnak otthon a családtagokkal, tennivalóik köre is kiszélesedett a gyerekek tanításától  a kenyérsütésig. A folyamatos korlátozások és az összezártság hatására pedig megnőtt a családon belüli erőszak esetszáma is.

Virággal a szomorú tavasz ellen!

Mivel a nőnap a tavasz első ünnepe is, így a virágajándékozás gesztusa egyben a legszebb évszak megérkezését is ünnepli. Nem könnyű se észrevenni, se beismerni, hogy gyakran több munkát végez a családokban a párok nő tagja. A virág pénzbeli értéke nem ellensúlyozza az egyenlőtlen szerepeket, de segíthet, hogy beszéljünk róla. Gesztus, azt jelzi, látom, hogy mit teszel, értékelem és köszönöm.

Családon belüli Nőnap?

Minden nap nőnap! És gyereknap, és apanap, és anyanap, és családnap... Fontos, hogy a családban betöltött szerepeinket egyenértékűen fontosnak kezeljük. A döntéseket felnőttként közösen hozzuk és osszuk meg a tennivalókat. Nehéz egyensúlyt tartani, és a belénk nevelt szerepeket újraírni. A gyereknevelés egyik fontos kérdésköre a házimunka. Komoly kiskorú-nagykorú közötti konfliktusforrás tud lenni a szombat délutáni szemét levitele. De tartozunk magunknak és leendő családtagjainknak is annyival, hogy megbeszélve és szétosztva a feladatokat gyerekeinket önálló feladatvégzésre, a tennivaló észrevételére neveljük.

Ja, és hogy a mimózának mi köze a Nőnaphoz és ki kap szabadnapot államilag nőnapkor? Olvasd el ITT!

ADL - Debrecenimami

Forrás: index.hu/nagykep; mult-kor.hu; Wikipedia.hu; index.hu/gazdasag;

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ugrás az oldal tetejére