Jelenlegi hely

Megújul a babakötvény

Jövőre a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult babakötvénnyel kötik össze a Start-számlát.

Az Országgyűlés 313 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erről szóló előterjesztését, a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosítását.

Ennek alapján továbbra is a szülőnek kell kezdeményeznie a Start-számla megnyitását - kincstári fiókban vagy járási hivatalban -, ám januártól a rajta lévő pénzt automatikusan az új, 19 éves futamidejű, mindenkinek egységes kamatot fizető babakötvénybe fektetik be. A befizetések tíz százalékának megfelelő összeget, legfeljebb évi hatezer forintot az állam támogatásként továbbra is jóváír a számlán.

A Start-számla az inflációt meghaladó, az állampapír kibocsátási tájékoztatójában szereplő kamatprémiumot is fizet. A jogszabály biztosítja, hogy a Start-számlán jóváírt és az arról kifizetett összeg adó- és járulékmentes a 19 éves állampapír teljes futamideje alatt.

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese októberben arról beszélt, hogy az éves átlagos inflációhoz képest háromszázalékos kamatprémiumot fizet évente a 19 éves futamidejű, új babakötvény. A babakötvény első sorozata - amelyet december 2-án bocsátanak ki - a 2014. január 31-ig született, a Magyar Államkincstárnál Start-számlával rendelkező gyermekek javára vásárolható. Az ezután született gyermekeknek saját születési évjáratú kötvény vásárolható.

A babakötvény névértéke egy forint, éves kamatát a számlán jóváírják, és automatikusan újra befektetik. A jogszabály szerint a kincstár köteles lesz Start-számlát nyitni azoknak a 2005. december 31-e után született gyermekeknek, akik az adott évben legalább fél évig állami nevelésben voltak. A törvény egyes rendelkezései már december 1-jén, a többi 2014. január 1-jén lép hatályba.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint 2006 óta több mint 700 ezer gyermeknek írt jóvá az állam 42 500 forintos kezdőtámogatást a kincstár által vezetett letéti számlákon. Ezek passzív nyilvántartási számlák, amelyekre befizetés nem érkezhet, sokszor meg is feledkeznek a szülők a létezéséről. A szülő akkor tudja az összeget gyarapítani, ha Start-számlát nyit a gyermekének. Túlnyomó többségük azonban nem élt a Start-számlanyitás adta lehetőségekkel, így a passzív letéti számlák száma meghaladja az 500 ezret.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére