Jelenlegi hely

Nagycsaládok karácsonyát varázsoltuk szebbé!

Idén rekordszámú, 2644  szülő választott ajándékot 4755 gyermeknek az Imami oldalak országos karácsonyi játékában, mely idén harmadik alkalommal segítette a szülőket az ajándékozásban.

A játékhoz hagyományosan egy megyék közötti jótékonysági verseny is társul: amelyik megyéből a legtöbb szülő vesz részt a játékban, abba a megyébe kerülnek a partnerek jótékony célú felajánlásai.

Két éve állami gondoskodásban élő kisgyermekekhez, 2013-ban beteg gyermekekhez vittünk ajándékot, idén a nagycsaládot állítottuk középpontba,  hiszen ott, ahol 3, 4, 5, vagy akár több gyermek nevelkedik, az angyalkáknak is nehezebb a dolga.

2014-ben Baranya nyerte a megyék közti jótékonysági versenyt azzal, hogy közel 700 család vett részt a játékban, így a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület javaslatára varázsolhattuk szebbé  két pécsi nagycsalád (összesen 10 gyermek) karácsonyát.

A megajándékozott gyermekek karácsonyfája alá igazi újdonságok kerültek: népszerű társasjátékok, könyvek, készségfejlesztő-és építő játékok, baba, babahinta és más kellékek, több mint százezer forint értékben.

 

Az ajándékokat 2014. december 22-én adtuk át a családoknak:

 

Az ünnepélyes átadásról a Pécs TV 2014. december 22-ei PontMa című műsora és a Kossuth Rádió is tudósított.

További sajtómegjelenések:

Pécsiújság.hu

Pécsma.hu

A Pécsi Egyházmegye honlapja


A jótékony célú felajánlásokat az alábbi együttműködő partnerek biztosították:

Keller & Mayer

Ajándékcsomag a legújabb Keller és Mayer családi társasjátékokból

(Túl az Óperencián, Rumini – A szétszakadt térkép, Szép Álmokat)

Játéksziget

1 Geomag KOR Proteon Blatta és 1 Starfly- Csillagszárny baba

Tündéputtony

(1 db tündérputtony zöld babazsák 0-6 hós méretben, 1 db tündérputtony nyálkendő, 1 db tündérputtony mosható pelenkázó alátét, 1 db tündérputtony címkés rongyi)

Keddshop

(Bogyó és Babóca 1. DVD, Mazsola és Tádé mesekönyv, Crayola mini lemosható vastag filctoll 14 db-os, Kisvakond bögre, Bogyó és Babóca matrica, Babóca vagy Bogyó plüssbaba)

Katica.hu

Pinokkió mese puzzle, Katicabogaras játék, Abakusz számoló,

Reflexshop

1db Bilibo, 1db Intelligens Gyurma, 1db Aqua Dragons

Adamo

1 db Adamo bébihinta tartozékokkal

Titoktündér

A teljes Titoktündér könyvsorozat

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére