Jelenlegi hely

Izgő-mozgó napközi

Időpont: 

2020. július 6-10.


Táborunkban olyan gyerekeket várunk, akik még nem találták meg a számukra megfelelő, heti rendszerességgel végezhető mozgásformát, ezért szeretnének jobban megismerni többféle szabadidős elfoglaltságot.

A napköziben fontos szerepet kap a rendszeres testmozgás, ezért napindító gyermekjóga, nyújtó- és testtartást javító gyakorlatok, valamint átmozgató – aerobic, zumba és piloxing elemekkel kiegészített – erősítő torna is helyet kap a gyermekek napirendjében. Mindemellett játékos formában betekintést nyerhetnek a balettműfaj alapjaiba, megismerkedhetnek a társastánccal, ahol a standard és latin táncok alaplépéseit is elsajátíthatják, de a néptánc és néphagyományokkal kapcsolatos ismeretszerzés is a napközi fontos részét képezi. A nap folyamán olyan pihentető szabadidős elfoglaltságok is várnak a gyerekekre, mint a társas- és ügyességi játékok, valamint a kézművesség.
A foglalkozásokat tapasztalt okleveles oktatók tartják, akik hosszú évek óta dolgoznak gyerekekkel, ezért az életkori sajátosságok figyelembevételével, mókával és játékos hangulatban telik a hét.

Szakmai csoportvezetők: Bodnár Krisztina jógaoktató, Aurel Muresan balettoktató, Maródi Levente, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, Mezei Ágnes társastánc-oktató, Garabuczi Zsófia sportoktató
Korosztály: 6-10 év
Részvételi díj: 23.000 Ft
Jelentkezés és bővebb információ: Horváth Szandra kulturális szervező (tel.: +36 70 371 6099; email: horvath.szandra@ifihazmiskolc.hu) Kérjük, hogy felvilágosításért hétköznapokon 9-15 óra között hívja kollégáinkat.

Általános információk:
– A napközis táborok hétfőtől-péntekig, 8-tól 16 óráig tartanak.
– A napközi előtt 07:30-tól és a napközi után 16:30-ig felügyeletet biztosítunk.
– A részvételi díj napi háromszori étkezést tartalmaz, magában foglalja a belépők árát, illetve az egyéb szakmai költségeket.
– A részvétel feltétele minden esetben a szülői nyilatkozat kitöltése.
– Jelentkezési határidő minden esetben az aktuális napközis tábor kezdete előtti 10. nap.
– A regisztrációt az adott napközis tábornál feltüntetett e-mail címen keresztül tudjuk elfogadni, ahol kérjük megadni a gyermek nevét és életkorát, valamint a szülő nevét, telefonszámát és e-mail címét.
– A jelentkezést követő 1-2 napon belül kollégáink válaszlevélben átfogó tájékoztatást nyújtanak és visszaigazolják a sikeres regisztrációt.

Szervező: Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.


fotó: MINAP

Forrás:http://www.ifihazmiskolc.hu/

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére