Jelenlegi hely

Így változik az óvodai és iskolai beiratkozás a járvány alatt

Elektronikusan, minimális személyes ügyintézéssel zajlik majd a beiratkozás. Ezek a beiratkozási dátumok.

 

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba - közölte a köznevelési államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.

Értesítik az óvodákat, általános iskolákat

Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik. A szülők e-mailben, illetve telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.

Fontos dátumok

Óvodák

A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket - ismertette.

Általános iskolák

Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig - hivatalból - a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait - tette hozzá. Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.

A veszélyhelyzetben a digitális oktatásra történő átállással kapcsolatban az államtitkár azt mondta, nagyon büszke arra, amilyen "gyorsasággal és innovációval" történt meg, ezért köszönet illeti a pedagógusokat.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére