Jelenlegi hely

Magyar zenekar a világ legnagyobb Beatles fesztiválján

Hazánk legnépszerűbb Beatles tribute zenekara a The Bits képviseli 2019-ben Magyarországot és a magyar Beatles közösséget a világ legnagyobb Beatles fesztiválján, a liverpooli International Beatle Week-en (Nemzetközi Beatles hét).

A felkérés egyenesen a világhírű Cavern Club-tól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A The Bits augusztus 23 és 26 között a fesztivál keretében 9 koncertet ad különféle helyszíneken, így a legendás Cavern Club-ban is.

A liverpooli Beatle Week-et a 80-as évek óta rendezik meg és a kezdetben baráti összejövetelből kialakult Beatles fesztivál mára már turisták és Beatles rajongók ezreit vonzza. Közel 80, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad koncerteket augusztus végén.

"Célunk, hogy a fesztiválon kitűnjünk a nemzetközi mezőnyből. Jó esélyekkel indulunk ezen az úton, hiszen a The Bits multi-instrumentális tagjainak köszönhetően a Beatles egész életművéből képesek vagyunk felvonultatni dalokat eredeti 4 fős felállásban, olyanokat is, amelyeket a Beatles soha nem játszott a koncertjein, így exklúzív műsorokat adunk a világ másik feléről, az USÁ-ból és Japánból is érkező Beatles rajongóknak." - Derecskei Zsolt, zenekarvezető

Forrás:

Ide kattins!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére