Jelenlegi hely

Advent Miskolc 2018

Miskolc Polgármesteri Hivatala – összefogva a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetével – idén a közösségek adventjére várja a gyermekeket,

diákokat, valamint a cégek, vállalatok, multik, vagyis a munkahelyek és az intézmények csapatait. A már megszokott ünnepi programok mellett idén kórusversennyel, valamint a tavaly oly’ nagy sikernek örvendő gyermekfoglalkoztatóval színesedett az Advent Miskolc idei programpalettája.

Idén először: gyermekfoglalkoztató óvodásoknak

Óvodásokat és az általános iskola első négy osztályos tanulóit várják az adventi gyermekfoglalkoztató programok során. Eddig 1200 óvodás és általános iskolás csoport jelentkezett a közel 50 időpontra. A miskolci iskolások és óvodások karácsonyi készülődéséhez jól illeszkedik ez a közösségi program.

Idén először: Éneklő Fenyő! – Megelevenedik Miskolc karácsonyfája

Az Advent Miskolc központjában, a Szent István téren november 26-ára felállítják Magyarország első Éneklő Fenyőjét, amelyen aznap, 17 óra után a Miskolci Nemzeti Színház kórusa lép fel. A 10 méter széles alapon nyugvó, 7 méter magas, fenyőfa alakú színpad díszítéséhez 2 és fél tonna fenyőágat és 300 méter hosszú világító füzért használtak fel.

Az Éneklő Fenyő a város karácsonyfájaként a munkahelyek és intézmények közösségeit várja: a csapattagok közösen énekelhetnek, és ötletes koreográfiával mutathatják meg egyéniségüket az ország első, életre keltett karácsonyfájának díszeként.

Idén először: kórusverseny

Miskolc idei adventjének középpontjába a közösség áll. Így 3 kategóriában – általános iskolai, középiskolai, felnőtt – kórusversenyt is hirdettek, amelyre már 14 kóruscsoport jelentkezett Miskolcról és a megyéből, akik az Éneklő Fenyőn adják majd elő produkciójukat.

Családok adventi koszorúja

A már említett három, a közösségek szempontjából meghatározó programelem mellett további karácsonyi eseményeket, élményeket kínál az Advent Miskolc. Idén a Családok évét hirdette meg a kormány, így mikor a Szent István tér óriási adventi koszorújának gyertyáit meggyújtjuk, Miskolc a családokat is ünnepli. A 4 gyertyagyújtás ünnepsége az Anya, az Apa, a Gyermek és a Család fogalma köré épül.

Az Advent Miskolc színpadán Miskolc ifjú tehetségei mellett igazi sztárok adnak karácsonyi koncertet. Az ünnepi fények és a Városháza fényfestése mellett idén is megnyílik az Angyalkert, naponta kinyitják a főtéren lévő adventi naptár ablakait, de óriáskerékről is megnézhetjük az ünnepi fénybe öltözött belvárost. A Szent István téren felállított Sütigyár és az ország legnagyobb Szeretetdoboza várja az adományokat, amelyet a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete juttatja el azoknak, akiknek szükségük van rá.

A belváros sétálóutcáján, a Széchenyi utcán november 26-ától adventi vásárt tartanak, ahol közel 50 árus kínálja termékeit. Az adventi programsorozat idején is megtartja a város a régiségvásárt és a termelői piacot, mindezt ünnepi hangulatban, a karácsonyra készülődés jegyében.

Miskolc adventi villamosa

Miskolc páratlan karácsonyi programkínálatát a város adventi villamosa teszi teljessé, amely december 2-án, a gyertyagyújtási ünnepség végére érkezik a Szent István térre. A városi közlekedési vállalat munkatársai már fél évvel ezelőtt megkezdték a munkát az idei adventi villamoson, hogy mostanra új technikával, közte 3D-s elemeket is tartalmazó díszítésekkel elkészítsék a villamos külső dekorációját. A villamos részben új belsőt is kap, egyelőre még titok, milyet, de annyi biztos, az egyik legnépszerűbb elem, a látványkandalló marad. Ebben a csodálatos hangulatú belső térben ismét lesznek majd fellépők, többek között kórusok énekelnek az utasoknak, és feltűnik rajta a Mikulás is, elmaradhatatlan krampuszával.

  • Részletes program:

November 26., hétfő
17.00 – Megnyitó
Felkapcsolják Miskolc ünnepi fényeit, megnyílik az óriás Szeretetdoboz, és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa életre kelti az ország első éneklő karácsonyfáját.

November 29., csütörtök
11.00 – Kinyílik az Angyalkert a Városházán, ahol civilszervezetek egyedileg díszített karácsonyfáit csodálhatják meg az érdeklődők.
15.00 – Az Éneklő fenyőn látható és hallható az I. Adventi Kórusverseny középiskolai kategóriájának elődöntője.

November 30., péntek
18.00 – A Szent István téren Gulyás Szabina különleges karácsonyi koncertje lesz hallható.

December 1., szombat
17.30 – Az Advent Miskolc színpadán ifjú miskolci tehetségek: Köszörűs Sára és Bliszkó Bianka koncertje.
18.00 – Wolf Kati koncert.

December 2., vasárnap
16.00 – közös gyertyagyújtás Miskolc adventi koszorúján, ahol közreműködik a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola.
A gyertyát Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere gyújtja meg.
A gyertyagyújtás után érkezik az Adventi villamos.

December 6., csütörtök
18.00 – Széltolók Együttes gyermekműsora a Szent István téren, ahová a Mikulás meglepetésekkel teli zsákkal érkezik majd.

December 7., péntek
15.00 – Az Éneklő Fenyő színpadán az I. Adventi Kórusverseny általános iskolai kategóriájának kórusai.
18.00 – Szűcs Gabi koncert.

December 8., szombat
17.30 – Kerekes Dorina és Bereczki Tünde énekel a Szent István téren.
18.00 – Auth Csilla koncert.

December 9., vasárnap
16.00 – Közös gyertyagyújtás Miskolc adventi koszorújánál, ahol közreműködik a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium.
A gyertyát Alakszai Zoltán, Miskolc város jegyzője gyújtja meg.

December 14., péntek
15.00 – Az I. Adventi kórusverseny felnőtt kategóriájának produkcióit láthatja a közönség.
18.00 – Tunyogi Bernadett lép színpadra.

December 15., szombat
17.30 – Miskolci tehetségek: Keresztfalvi Bence és Rikk Andrea ad koncertet.
18.00 – Szinetár Dóra karácsonyi műsorát láthatja a közönség az Advent Miskolc színpadán.

December 16., vasárnap
16.00 – Közösen gyújtjuk meg a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát, ahol közreműködik a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium.
A gyertyát Kiss János, Miskolc város alpolgármestere gyújtja meg.

December 19., szerda
16.00 – Adventi kórusverseny döntője minden kategóriában.
December 21., péntek
17.00 – Igazi zenei csemege vár mindenkit Kecskés Tímea, Jancsó Dóra, Cselepák Balázs és Csiszár István tolmácsolásában.
Bezárjuk az óriás Szeretetdobozt, majd útjukra indítjuk az összegyűjtött ajándékokat.

December 23., vasárnap
16.00 – Miskolc adventi koszorúján meggyújtjuk a negyedik gyertyát. Közreműködik a Lévay József Református Gimnázium.
A gyertyát Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere gyújtja meg a betlehemi békelánggal.

A belépés ingyenes a rendezvény összes programjára!

 

forrás: https://www.programturizmus.hu/ajanlat-adventi-vasar-miskolc.html

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Ugrás az oldal tetejére