Jelenlegi hely

Már a Budapesti Állatkertből is kitiltották! Hogy ki az? A PET!

Azt tudtátok, hogy a Budapest Állatkert vezetősége nem engedélyezi a PET-palackos italok árusítását az állatkerti büfékben?

Hiába szeretnénk, a Budapesti Állatkert területén egyetlen büfében sem fogjuk megtalálni kedvenc gyümölcslevünket, ha azt csak PET-palackban árulja a gyártója. Az állatkert vezetése ugyanis úgy döntött, száműzi azt az állatkert területéről egyszer használatos palackokat, mint csomagolóanyagokat, ezzel is csökkentve a környezet terhelését.

Hanga Zoltán, az Budapesti Állatkert szóvivője nyilatkozatában elmondta, hogy „A vendéglátó-helyekkel olyan szerződést kötöttünk, amelynek értelmében tilos egyszer használatos PET-palackokat árusítaniuk. Ennek a döntésnek egyértelműen az a célja, hogy csökkenjen a műanyag hulladék mennyisége.”

Ennek értelmében az Állatkert tíz büféjében, éttermében és vendéglátó helyén kizárólag üveg és fém palackban árulhatnak üdítőket, az állatkertben pedig több helyen is találhatók olyan szelektív edények, ahová ezeket bedobhatják a látogatók. Nemcsak a hulladékcsökkentés, de a szemléletváltás éppoly fontos, ezért a témában készített információs anyagokkal is találkozhatunk az állatkert területén.

A cél az értelmetlen hulladék csökkentése, ami nagyon fontos lenne, hiszen egy nemzetközi felmérés szerint percenként 1 millió, másodpercenként 20 ezer műanyag palack kerül a kukába (vagy a kuka mellé) világszerte. 

Aki vízre szomjazik, bármelyik csapnál megtöltheti a kulacsát. Reméljük, hogy minél többen csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez!

 

Forrás: tudatosvasarlo.hu, zoobudapest.com; Kép: pixabay.com, MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére