Jelenlegi hely

Adománygyűjtés a Kohászati Emlékmű elkészítéséhez

Svédországban élő magyar származású Kraitz Gusztáv világhírű szobrászművész, életének ifjú éveit Miskolcon a vasgyári kolónia számozott utcáiban töltötte.

Az idős művész a diósgyőri kohászat 250 éves történelmének tisztelegve egy emlékhely kialakításával szeretné megajándékozni újra egykori városát. (Egy köztéri alkotása már a miskolci Szinva teraszt díszíti.) A leendő emlékhely alapja egy kohászatban használatos három méter magas, tizenhat tonnás salaküst lenne, amely az esti órákban időközönként izzó, vörös fényt kibocsájtva az egykori salaköntést idézné.

Az ügy mellé állt többek közt a volt LKM egykori vezetése, Miskolc M.J. Város Önkormányzata, számos civil szervezet és magánszemély is.

Az emlékhely térelemeinek költségét részben az alkotó vállalta. A térkialakítás és a műalkotás alapjának elkészítését – mely 3 millió forint – társadalmi összefogással szeretnénk megvalósítani.

Kérjük városunk polgárait, gazdasági társaságait és mindenkit, akik a diósgyőri kohászatot szívükbe zárták, hogy anyagi hozzájárulással támogassák az emlékhely kialakítását.

A felajánlott anyagi támogatást a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány „Kohászati Emlékmű” OTP 11734004-25959499-00000000 bankszámlaszámára várjuk.

A Célpont Közösségi Tér a Kohászati Emlékmű átadásával egy időben szeretne egy  fotókiállítást szervezni, amelyre várják a magánszemélyek által készített kohászattal kapcsolatos érdekes képeket. Ha úgy gondolja, hogy van a birtokában ilyen fotó, kérjük juttassák el a Célpont Közösségi Tér, 3530 Miskolc Arany János 29-35. címére. Tel.: 46/509-959 Email: celpontirodamiskolc@gmail.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére