Jelenlegi hely

Hamvazószerda – kezdődik a nagyböjt

Hamvazószerda a farsangi időszak utáni első nap, a 40 napos nagyböjt kezdete.

 

Mostantól a keresztények a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülnek. Holnap torkos csütörtök, amikor még a hívek is büntetlenül elfogyaszthatják a farsangi időszak maradék ételeit.

 

 

hamvazoszerda.jpg

A templomban a mise után a pap a szentelt barka hamujával rajzol keresztet a hívek homlokára. Ez a hamvazás. A 8. század óta egyes helyeken a hamut a hívek fejére szórják.

Amikor a hamut a hívek fejére szórjuk akkor a pap azt mondja hogy emlékezz ember, hogy por vagy és porrá leszel. Ez a halálunkra emlékeztet, hogy mi halandók vagyunk a fizikai halál egy emlékeztető a számunkra hogy az élet rövid és mi azért vagyunk itt hogy megismerjük és szeressük az Istent – nyilatkozta Skublics Máté lelkipásztor

A nagyböjti időszakban az oltárt nem díszítik virággal. A visszafogottság a bűnbánat jele.

- A húsvéti böjti időszakban mind az étkezésben, mind a magatartási szokásokban is egy szoros önmegtartóztatás, a húsvétra való fölkészülés időszaka következik. Ez azt jelenti, hogy a pénteki napokon kifejezetten böjtösen étkeztek, tartózkodtak a hústól, de a szerdai, hétfői napokat is vannak hívek, akik megtartották – mondta Viszoczki Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa.

Hamvazószerdán a nagyböjt első napján a böjti szokásokat nem volt egyszerű betartatni elődeinknek sem, ezért kaptak még egy napot, a torkos csütörtököt. A farsangi időszakból megmaradt ételeket ilyenkor még büntetlenül el lehet fogyasztani.

Miskolc Tv/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére