Jelenlegi hely

Hétfőn már a Bagolyvárban nyit ki a Petőfi könyvtár!

Régi épületének energetikai felújítása miatt, március 6-ától átmenetileg Felső-Majláthon, a Bagolyvár épületében működik a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár.

 

Az intézmény az új helyen is a megszokott rend szerint, délelőtt 10-től este 6-ig tart nyitva.

 

 

A Nagy Lajos király útja 16. szám alatti épület 1758-ban, késő barokk stílusban épült a diósgyőri koronauradalom irányításának központi házaként. Diósgyőr védett épületei közé tartozik, 1977-től működik itt a Petőfi Sándor fiókkönyvtár. 

petofi_konyvtar_170213_vcs_01.jpg

Az épület most a több mint 900 milliós összértékű, Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja című projekt részeként újul meg. Ahhoz, hogy az energiahatékony és klímatudatos felújítást elvégezzék, teljesen ki kellett üríteni az épületet. Ez a pincét és a padlást is beleszámítva 4 szintet és több mint 40 ezer kötetet jelentett.

Február 27-étől március 3-áig a Petőfi könyvtár zárva tart. Március 6-án nyit ki újra – ekkor már a Bagolyvárban.

bagolyvar_160601_fkcs_7.jpg

- Ez modern épület, forgalmas hely, ezért március 6-ától itt várjuk az olvasókat – mondta el az esemény sajtótájékoztatón Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. – A földszinti, várótermi részen lesz egy kis folyóirat-olvasó, az első emeleten rendezzük be magát a könyvtárat – természetesen csökkentett szolgáltatásokkal és kisebb könyvállománnyal.

bagolyvar_konyvtar_170213_vcs_1.jpg

Az építkezés a Nagy Lajos király útja 16. szám alatt várhatóan 2017 márciusának közepén kezdődik, és 2017 júniusában fejeződik be.

minap.hu

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére