A Szimbiózis Alapítvány elnöke szerint közülük mintegy ötezer embernek kellene elhelyezkednie a munkaerő-piacon. Ezt segíti a Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanács. A helyi kezdeményezés, az állami, önkormányzati, gazdasági-vállalati, illetve szakmai és civil szervezetek összefogásával támogatja a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését a munka világában.
Fotó: Végh Csaba
A cél az lenne, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember el tudjon helyezkedni a munka világában. Ehhez olyan munkahelyekre van szükség, mint például a MÁV Rendelőintézet. Itt jelenleg négy megváltozott munkaképességű dolgozik. A konferencián az orvos-igazgató is átvehette az Év Esélyteremtő Munkahelye elnevezésű díjat.
- A társadalmi összefogás keretében lényeges, hogy a csökkent munkaképességűek helyzetén javítsunk, természetesen önmagunkban ezt egyedül nem tudjuk megtenni, hanem társadalmi összefogásra van szükség – mondta Kása Miklós, a MÁV Rendelőintézet orvos-igazgatója.
A csökkent munkaképességűek elhelyezkedésében nemcsak a munkáltatóknak van nagy szerepük.
- A célcsoportnak az elérhetősége és felkészítése nem áll azon a szinten, hogy tudjanak is dolgozni, és akkor nagy kérdés az, hogy mit lehet tenni annak érdekében összefogással, hogy ezt az utat tudjuk támogatni – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke.
A Szimbiózis Alapítvány egy olyan programot valósít meg, aminek köszönhetően a megváltozott munkaképességű álláskeresők képzettsége és a munkáltatók igénye találkozik.
- A legfontosabb az az, hogy megpróbáljunk jelentős lépéseket tenni abban az ügyben, hogy munkát tudjunk adni mindazoknak, akik motiváltak. Erről Kiss Gábor alpolgármester szólt. Magyarországon először Miskolcon került be a Helyi Esélyegyenlőségi programba a Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanács létrehozása. Kiss Gábor alpolgármester elmondta, hogy például a Terület- és Településfejlesztési Európai Uniós programból finanszírozott foglalkoztatási paktumon belül is lehetőség lesz arra, hogy megváltozott munkaképességűeket képezzenek.
- Ennek egy külön gondolkodásmódja lesz, hogy mi a feladatunk azokkal, akik valamilyen módon hátránnyal küzdenek, például mozgáskorlátozottak, nyilván nagyon sok munkahelyre alkalmasak lehetnek, de ez egy speciális feladat. Lehet, hogy egy speciális képzést, speciális támogatást vagy pedig a munkahelynek a bizonyos szintű átalakítását igényli az, hogy őket ott foglalkoztatni lehessen - nyilatkozta Kiss Gábor alpolgármester.
A Szimbiózis Alapítvány megváltozott munkaképességűeket segítő programját az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
- Olyan helyi szereplőket kerestünk, akik képesek és hajlandóak együttműködni a térségben, városban, város környékén lévő foglalkoztatókkal és a rehabilitációs foglalkoztatás terén már valamiféle jó példával elől jártak. Itt ez történik. Tulajdonképpen a munkahelyek megkeresése, a munkára kész személyes felkészítése és a nyomon követésük az egyik legfontosabb feladat – mondta a rendezvényen Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Borsod megyében körülbelül 40 ezer, ebből Miskolcon 10 ezer megváltozott munkaképességű ember él. A Szimbiózis Alapítvány elnöke szerint közülük mintegy ötezer embernek kellene elhelyezkednie a munkaerő-piacon.
Miskolc Tv/minap.hu