Jelenlegi hely

Gyerekesély program indul a leghátrányosabb járásokban

Harmincegy járásban közel nyolcszáz településen indul gyerekesély program, melynek célja, hogy egy gyermeket se kelljen kiemelni a családjából. A Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiójában 13 járásban vannak jelen munkatársaikkal.

 

Harmincegy járásban közel nyolcszáz településen indul gyerekesély program, melynek célja, hogy egy gyermeket se kelljen kiemelni a családjából. A program nyitókonferenciáját november 23-án tartották Budapesten.

A program célja, hogy egy gyermeket se kelljen kiemelni a családjából

 Fotó: A program célja, hogy egy gyermeket se kelljen kiemelni a családjából

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjával, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együttműködve koordinálja a mintegy 24 milliárdos programot. Az Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása elnevezésű projekt nyitókonferenciáján és az azt megelőző sajtótájékoztatón Vecsei Miklós, a Szeretetszolgálat alelnöke kiemelte: a program nagy előnye, hogy néhány hónap vagy másfél év helyett öt évre szól. „Legalább 100 olyan települést ismerünk, ahol szinte semmi remény nem látszik a kilábalásra. A hihetetlen elkeseredés, depresszió, és az uzsora jelenti a legnagyobb kihívást. Ugyanakkor ezek a települések elkezdték használni a lehetőségeket.” A Magyar Máltai Szeretetszolgálat feladatairól szólva az alelnök elmondta, a program elemein túl egyre erősödik a szervezet közvetítő szerepe, egyes településeken belül, és települések között is. „Meg kell mutatnunk a másik településen elért sikereket, a polgármesterek megnézik egymás munkáját, kíváncsiak a többi településen végzett tevékenységre, és büszkék.a saját eredményeikre.”  

Czibere Károly az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, olyan szolgáltatásokat épít ki a program, melyek valódi segítséget jelentenek. a mintegy 24 milliárdos programnak három eleme van. 15 milliárd forintra pályázhatnak a járási gyermekjóléti központok, amelyek pontosan tudják, hány hátrányos helyzetű gyerek él a térségben és nekik milyen szükségleteik vannak. Ezt kiegészíti egy 5,5 milliárdos infrastruktúra-fejlesztési pályázat, amiből például játszótereket, közösségi házakat lehet létrehozni. 

Az államtitkár kiemelte, a gyerekeknek biztosítani kell egy szolgáltatási gyűrűt, azaz minden olyan szolgáltatást, amely testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésüket segíti, és hozzájárul ahhoz, hogy anyagi, jövedelmi okok miatt ne kelljen kiemelni gyereket a családból. Ilyen szolgáltatások közül az államtitkár példaként említette a Biztos Kezdet Gyerekházat, amely három év alatti gyerekeknek és szüleiknek nyújt segítséget, valamint a tanoda programot, amely iskolaidő után szakemberek segítségével biztosít foglalkoztatást a gyerekeknek. 

Vecsei Miklós a minőségi szolgáltatások közül kiemelte a mozgó játszóterek fontosságát. „Ez a legjobb integrációs eszköz. Ha jó helyre tesznek le egy ugrálóvárat, akkor együtt fog ugrálni rajta mindenki. És ha a szervezők jól figyelnek, akkor a harmadik játszás után a faluról mindent lehet tudni.” Emellett a szociális szakember kiemelte a mobil egészségügyi ellátások jelentőségét. „Nemcsak szűrővizsgálatokat, hanem magas szintű egészségügyi ellátásokat lehet és kell mozgatni. Könnyebb, mint a beteget vinni az ellátó intézménybe.” Az alelnök továbbá részletezte az úgynevezett sikerterápiás módszereket is, köztük a sportban, azon belül is a fociban rejlő lehetőségeket. „Kis befektetéssel műfüves pályát lehet létrehozni, sportegyesületet lehet alapítani, amivel a TAO-ra lehet pályázni és amikor megjelenik a mez, a sportszár, akkor egy fordított integrációs rendszer indul el. Nem a két cigánygyereket kell bekönyörögni a helyi csapatba, hanem bekönyörgi magát az egyetemista, aki hétvégén hazamegy a faluba.” A konferencián a Szeretetszolgálat alelnöke bemutatta a Szimfónia Program videóklippjét és hozzáfűzte: amikor egy-két héttel a program indulása után a gyerekek már koncerteznek, garantált a sikerterápia. „Ezeknek a gyerekeknek sok esetben csak annyi kell, hogy elhiggyék, ők is lehetnek sikeresek.”

Czibere Károly a konferencián hangsúlyozta, határozott cél, hogy a gyermek körül dolgozó szakemberek szorosan együttműködjenek. Valamint hozzátette, kiemelten fontos, hogy a programot folyamatosan értékelni kell, annak érdekében, hogy az eredményes szolgáltatási elemek bekerüljenek a gyermekvédelmi és szociális törvénybe. A folyamatos értékelésben az MTA munkatársainak lesz nagy szerepe – mondta az államtitkár. 

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére