Jelenlegi hely

Mencel család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amióta megfogantatok, megváltozott bennem valami, gyökeresen...pocakomban a kis életetekkel sokkal jobban elkezdtem magamra vigyázni, és már nem magam miatt, hanem a kettőnk, a családunk épsége, egysége érdekében. Már nem szaladtam át sietősen a zebrán a busz előtt, fegyelmezetten kivártam a biztonságos lehetőséget, és büszkén cipeltelek titeket a szívem alatt. Azt éreztem és érzem ma is, hogy rám van írva a boldogságom, büszkeségem, hogy anya, apa leszünk, és lettünk is. Az életetek kezdetén szinte nem volt perc, hogy ne foglalkoztunk volna ösztönösen, tudatosan veletek, szeretgettünk, fejlesztettünk, énekeltünk, játszadoztunk, közösen háztartást vezettünk...sosem felejtem el Milán az állandó, porszívózásban nyújtott kitartó segítséged, amikor még kisebb voltál mint maga a gép, húztad-vontad magad után, ráültél, tekergetted az erősségszabályozóját és Mírácskám veled a hosszúra nyúlt, aprólékos főzéseinket, sütéseinket a pici kezeiddel, csillogó szemekkel tépted fel a zacskókat, törtük fel négy kézzel a tojásokat, kevertük - sokszor inkább magunk köré, mint a tálban - az alapanyagokat. Minden pillanatban értetek aggódtunk, jól és eleget aludjatok, szépen haladjunk mindennel, fejlődjetek, szeretve legyetek. Ma is ugyanannyit aggódunk, de mára már részben elengedtétek a kezeinket, iskolát kezdtél Milán, Míra önálló óvodás lettél immáron a tesó állandó jelenléte nélkül. Nekünk végtelen boldogság látni, ha örültök, elégedettek, kiegyensúlyozottak vagytok, és ez magában foglalja a családi, baráti környezet harmóniáját, és a szuper tanulmányi teljesítményeteket is. Hálásak lehetünk a sorsnak minden szép, közös megélt napért!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Ma már másképp igénylitek a törődést, mint baba és kisgyermek korotokban. Minden időszak újabb és újabb kihívás elé állítja a szülőt. Hogy jól csinálja, és hogy mindenki megelégedésére alakuljanak a napok. Mert a gyönyörű múltunk belétek épült bár, de ti nem emlékeztek arra a rengeteg közös élményre, amit megéltünk, nektek az a fontos, amit ma megéltek, ami töltetet, megértést ma kaptok tőlünk, ez alapján értékelitek a boldogságotokat. Kikerültetek a burokszerű családi fészekből és sokféle eltérő viselkedés mintával szembesültök. Amiket részben otthon is bemutattok nekünk, és próbatétel elé állítotok, kipróbálva, hogy apu, anyu mihez kezd ezekkel az "érdekes" mintákkal, hogyan kezeljük, vagy szabunk határt egyes esetekben. Nehéz következetesnek lenni, mi is emberből vagyunk, eltérő idegállapotú napokat élünk meg, és bár igyekszünk humánusan, elmagyarázva rendszabályozni benneteket, mégis jó lenne előre látni a helyes utat, mivel teszek nektek jót igazán, ha közösen vidáman oldunk meg egy esti rituálét a zsúfolt nap után(és anyura apura nyilván több feladat hárul), vagy ha önállósítva benneteket, rátok szólva, ütemes készülődést várunk el az esti lefekvés előtt. Mitől lesztek felnőtt korotokra több, boldogabb emberek? Ebben várok segítséget, jó tanácsokat, történeteket ettől a remek tanfolyam lehetőségtől!

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Ugyanazt a nevelési hozzáállást két gyermek teljesen különbözőképpen reagálja le, egyre inkább kiforr a kis egyéni stílusotok, személyiségetek, és nem szeretnék bár különbséget tenni, mégis különböző bánásmód szükségeltetik az egyes szituációkban. Minden információ jól jöhet. Lehet, hogy még fel sem tettem magamnak a kérdést valami kapcsán, és mégis megkapom a választ egy valós fennálló vagy egy jövőben előforduló problémámra!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Náthás csecsemő, hatékony orrszívás, avagy 8 tipp, amivel a gyorsabb a gyógyulás

Náthás csecsemő, hatékony orrszívás, avagy 8 tipp, amivel gyorsabb a gyógyulás

A csecsemők náthája jellemzően nem számít súlyos betegségnek, mivel azonban az alvásra és az étkezésre is hatással van, az egész családot megviseli. Hogyan segíthetsz gyermekednek, hogy jobban érezze magát? Összeszedtük azokat a javaslatokat, amivel megkönnyítheted a náthás időszakot és gyorsíthatod a gyógyulást.
Így készíts emlékezetes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Így készíts tökéletes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.
Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásellenőrzés, szaktanácsadás, nyereményjáték és szemüveg-ellenőrzés is jár októberben, a Látás hónapja alkalmából a megjelölt optikákban. Gondolnád, hogy a szemüveg mellett az étkezésünk vagy néhány szabály is segíthet a szemünk javulásában?
Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Ugrás az oldal tetejére