Jelenlegi hely

Csillogó család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor azt látom, hogy bár nagy köztük a korkülönbség (12,5 év), mégis odavannak egymásért, örülnek egymásnak, szívesen játszanak együtt. De külön-külön a saját maguk boldogsága, sikereik, eredményeik felett érzett örömüket nagyon jó látni. Látni, ahogy fejlődnek, használják azt, amit tőlem/tőlünk szülőtől, nagyszülőtől kapnak tanácsot, élményt, tapasztalatot. A büszkeséget a szemükben, hogy én ezt már tudom. Nagyobbik fiam rengeteg támogatást kap édesanyámtól, és mostanában kezd például a sportolás terén rátalálni önmagára, hogy mi is érdekli igazán. Amikor együtt játszunk látom rajta, hogy mennyire élvezi, és nem tartja cikinek kamaszként, hogy az anyukájával sportol. A kicsi ( 11 hónapos) most fedezi fel, nyílik meg neki a világ. Mozgalmas.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

A kamasszal nagyon nehéz dolgom van. Bár, ha az általa szeretett sportról van szó, arra bármikor "kapható", de egyébként teljesen begubózik, elzárkózik. mintha egy "idegen" lenne. Pár szóval válaszol, egész nap a saját szobájában "el van", rászokott a "csukott ajtó mögött vagyok"-ra, legalábbis itthon. Kamaszodik, sokszor ez a válasz, tanács másoktól. Szerintem attól nem kellene bezárkóznia. Olyan, mintha egy óriási szakadék lenne köztünk, ami az évek alatt egyre csak mélyült.
A kicsivel szemben is úgy érzem, hogy kezd fogyni a türelmem, többször megemelem a hangom, pedig tudom, hogy ezt Ő még nem érti, és utána lelkiismeret furdalásom van miatta. Viszont, ha más hangosabban szól rá, azt nagyon bántónak érzem. Ilyenkor felvillan, hogy én is szoktam így. Sajnos.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném tudni kezelni azokat a helyzeteket, amik most próbára teszik a türelmemet. Jó lenne visszanyerni a fiam bizalmát, és Őt magát is, hogy ne csak egy jó edzőtárs legyek számára, hanem AZ ANYUKÁJA. Hogy merje megbeszélni Velem, ha valami problémája, öröme van, merjen tanácsot kérni tőlem. Nem szeretném a kicsivel szemben ugyanazokat a hibákat elkövetni, amiket a nagyobbal. Bár igyekszem saját magamra odafigyelni, és kontrollálni a hangsúlyokat, megjegyzéseket, sajnos nem mindig sikerül. Ezen jó lenne változtatni, és jól működő családdá alakulni, akik bizalommal vannak egymás iránt. Olyan fajta kommunikációs csatornát megnyitni, és átadni, ami visszaterel minket egymáshoz, és amit majd Ők is kamatoztatni tudnak a jövőben, a saját életükben, majdani családjukban is.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére