Jelenlegi hely

"Nyifi-nyafi" család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

A legnagyobb örömet akkor érzem, ha szeretet kapnak tőlem a gyermekeim. Persze nem az önző szeretetemet és nem is a "majom"fajtát, hanem az önzetlen, a személyiségüket figyelemben tartó, fejlődésüket szolgáló alázatos szeretetet. Szeretném őket mindig így szeretni, mert ebből meríthetnek erőt, ebből fogják tudni, hogy értékes és szerethetőek, még akkor is, amikor csibészek. És persze akkor is, amikor fáradtan, az iskolai leterheltségtől kimerülve nem bírja már az x. feladatot is megcsinálni angolból(vagy bármelyik másik tantárgyból) és én kibírom, hogy ne tartsak kiselőadást arról, hogy milyen fontos a nyelvtanulás és csak az viszi majd valamire az életben, aki legalább 4 :))nyelvet beszél felsőfokon, HANEM üljek le mellé és diktáljam csak le azt a jó megoldást, amit biztos ő is tudna, de a nagyobb szeretet most azt kéri tőlem, hogy gyorsan kerüljön ágyba ez a kis lurkó, hogy másnapra kipihenhesse magát.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A nevelésben a legnehezebb feladatnak a különböző életkorú gyermekeimnél jelentkező hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelését érzem. Próbálom a férjemmel együtt szabálykövetőnek nevelni a gyermekeinket, de szeretnénk nekik meghagyni azt a természetes szabadságot, ami segítheti megtartani a szülő-gyermek közti bizalmat. Ennek viszont ára van: hiszti, dac, ellenállás, feleselés. Kisebb gyermekeimnél talán a barátoktól való elválás, vagy amikor hirtelen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük esetekben kritikus a helyzet. Kamaszaimnál pedig természetesen a tanulás, gyakorlás és a elektronikus kütyük használata az ütközési pont. Szeretnénk ezekben a helyzetekben megértőbben, higgadtabban és határozottabban viselkedni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném megőrizni a gyermekeim bizalmát! Szeretném, ha 10-20 év múlva is szeretetben tudnánk együtt időt eltölteni. Úgy érzem, ez a tanfolyam segíteni tud nekem abban, hogy rossz beidegződéseimet, türelmetlenségemet egy-egy jó technikával tudatosan kiiktassam a gyerekeimmel való kapcsolatomból.
Hiszek abban, hogy az ember, ha már felismerte a gyenge pontjait, megfelelő segítséggel (mint amilyenek azok a módszerek, amelyek Elaine Mazlish és Adele Faber könyveiben olvashatók) képes megváltozni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére