Jelenlegi hely

Meseszép mesefalat avattak a Szilvás utcában

Szülők és óvodai dolgozók összefogással, együtt festettek, hogy a gyerekek örömüket leljék benne.

 

Mesefalnak keresztelték a Miskolci Avastetői Óvoda Szilvás utcai tagóvodájának egyik külső falát.

Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Őzike, mackó és nyuszi díszíti mostantól a Szilvás utcában lévő óvoda egyik külső falát. A mintegy hatvan négyzetméteres rajzot szülők, óvónők, dajkák és óvodai dolgozók együtt festették kültéri falfestékkel. Közben a mellettük játszó gyerekekre más szülők vigyáztak. Az alkotást Csöbör Katalin Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő avatta fel.

ovoda_mesefal_161005ml_23.jpg

– Gratulálok az alkotóknak, mert nem minden óvodában van ilyen szülői összefogás. Az pedig egy különlegesség, hogy ezen a szép helyszínen játszhatnak majd a gyerekek, nem beszélve a kuckó színház tagjairól.

ovoda_mesefal_161005ml_1.jpg

Csöbör Katalin ünnepi beszédében arra utalt, hogy a miskolci óvodák közül ez az intézmény foglalkozik színjátszással.

ovoda_mesefal_161005ml_9.jpg

A falavató ünnepségre az ötcsoportos óvoda néhány tagja az erre az alkalomra íródott Aranyosi Ervin-verssel készült.

ovoda_mesefal_161005ml_5.jpg

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére