Jelenlegi hely

„Legyen eszed, hogy eszed legyen!” – drogprevenciós kortársképzés

A miskolci önkormányzat, több városi oktatási intézménnyel együttműködve, az új tanévben is útjára indítja drogprevenciós, bűnmegelőzési kortársképzését.

 

A „Legyen eszed, hogy eszed legyen!” elnevezésű programsorozat hétfői nyitórendezvényén szinte megtelt a Városháza új közgyűlési terme azokkal a fiatalokkal, akik részt kívánnak venni a drogprevenciós közösségi szolgálatban, hogy segítséget nyújthassanak a problémában érintett (kor)társaiknak.

bunmegelozes_160919_vcs_07.jpg

A fiatal kortársak azok, akik leginkább segíteni tudnak ebben a kérdésben - mondta el a rendezvényen Kiss János alpolgármester, a jelenlévő diákokat köszöntve. Kiemelte, bár sikeres volt az első év, nagyon fontos hogy a program folyamatosan fejlődjön. Ezért úgy állították össze az idei év tematikáját, hogy a drog veszélyeinek felvázolása mellett, az is kiemelt szerepet kapjon, milyen alternatívák vannak vele szemben.

Mint elhangzott, a képzés végigkíséri az iskolai tanévet. Minden hónapnak meglesz a maga programajánlata, végül pedig ismét vizsgán adhatnak majd számot a résztvevők arról, mit tanultak a kilenc hónap során.

bunmegelozes_160919_vcs_06.jpg

A diákok többek között személyiségfejlesztő előadásokon, bírósági tárgyaláson, börtönlátogatáson vesznek részt. Színházba, kalandparkba és más szórakoztató helyekre is ellátogatnak, hogy érzékeljék, mennyi lehetőséget tud biztosítani a város a szabadidő hasznos eltöltésére egy fiatal számára.

Kiss János szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kábítószer-használó iskolások zöme eltitkolja ezt a szülők és az iskola vezetői előtt. Társai elől viszont nem tudják elrejteni, ezért nagyon fontos, hogy az osztálytársak, barátok, ismerősök között mindig legyen valaki, aki észleli ezeket a problémákat és hasznos üzeneteket tud eljuttatni a szerhasználó társai számára.

bunmegelozes_160919_vcs_01.jpg

Egy fiatal a saját korosztályában tud igazán hasznos közszolgálati tevékenységet kifejteni. A generációs különbségek sok esetben előítéleteteket szülnek, tehát nem biztos, hogy ha például egy középiskolás próbálja elmagyarázni egy felnőttnek a helyes viselkedést, akkor meghallgatásra talál. A saját korosztályán belül viszont van esélye – fogalmazott Kiss János.

bunmegelozes_160919_vcs_15.jpg

Fotó: Végh Csaba

A program ötletgazdái azt remélik, hogy sokan lesznek olyanok a programban résztvevő fiatalok közül, akikre a későbbiekben is számíthat majd a város a kábítószer ellenes küzdelemben.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére