Jelenlegi hely

Empatikus család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.​

Jelenleg 11, 15 és 17 éves gyermekeim vannak. Jómagam óvónőként dolgozom.Úgy gondolom, hogy a mindennapokban való eligazodás során, az együtt töltött időszakokban minden cselekedetünk példaértékű a gyermekek számára. Ahogy én gondolkodom, ahogy viselkedem és reagálok a különböző helyzetekre azt tanulják meg tőlünk, tőlem. Ma már ezt látom az önállósodási törekvéseikben és megnyugvással tölt el amikor sikerélményekhez jutnak egy-egy területen. Jó érzés szembesülni azzal a ténnyel, hogy milyen nagy értéke van a családi nevelésnek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.​

A mostani időszak egy kicsit távolabb áll a foglalkozásomtól és ezáltal nehezebben találom meg az összhangot gyermekeimmel, főleg a középsővel, a kislányommal. Zárkózottabb lett, ami érthető, de szeretnék továbbra is részt venni az életében úgy hogy közben mindenki jól érezze magát. Keresem a kapcsolattartási lehetőségeket és mindegyiküket úgy szeretném szeretni, hogy az nekik is jólessen.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nagyobbak lettek a gyermekeim és ezáltal most már másfajta szemléletmóddal kell megpróbálnom fordulni feléjük. Önállóbak is lettek - ettől ugyan könnyebbé vált az életem- de a "nagyobbakkal" való kommunikációt meg szeretném tanulni úgy, hogy közben nem kioktatok hanem azt érezzék mindig számíthatnak rám. Ha részt veszek a tréningen kettős célt is elérek, hiszen a munkám során is tudom majd kamatoztatni az ott megszerzett tudást. Köszönöm a lehetőséget.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére