Jelenlegi hely

Készen állnak a miskolci intézmények az iskolakezdésre

Mintegy tízmillió forintból negyven iskolát tettek rendbe a nyáron, Miskolcon. Csaknem ötszáz mosdót, kétszáz tantermet, száznál is több, folyosót, öltözőt újítottak fel, az elmúlt három hónapban.

 

 

Van ahol csupán tisztasági festést és karbantartási munkákat végeztek, máshol – például a Bársony János Általános Iskolában - csaknem félmillió forintot költöttek a felújításra. Tantermet, tanári szobát és két irodát is felújítottak a nyáron. Festettek, takarítottak, dekoráció, interaktív tábla is került a falra. A padokon már ott sorakoznak a leendő elsősök tankönyvei.

tanterem1.png

A nyári felújítást az iskola, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ, valamint a terület önkormányzati képviselője közös összefogással támogatta. - Úgy gondoltam, ezzel is segíthetem a pedagógusok munkáját, a diákok eredményes tanulását. Természetesen vannak még feladatok, ha lehetőségem lesz, és megkérnek, a továbbiakban is igyekszem támogatni az iskolát – mondta el Hubay György önkormányzati képviselő.

iskolafelujitas3.png

Miskolcon mind a negyven Közintézmény Működtető Központhoz tartozó intézményben végeztek tervezett karbantartást a nyáron. - Mintegy 85 ezer négyzetméternyi falfelületet festettünk, 3000 négyzetméternyi mázolási munkákat végeztünk. Elsősorban természetesen a főzőkonyhák és tálalókonyhák tisztasági festése történt meg, ezeknek a kiszolgáló helyiségeiben is elvégeztük ezt a munkát – nyilatkozta a részletekről Borbélyné Bucskó Andrea, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ igazgatója.

Minden iskola készen áll tehát a szeptemberi kezdésre, de kisebb felújításokra év közben is lesz lehetőségük az intézményeknek.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére