Jelenlegi hely

Kínai kórházakkal működne együtt a megyei kórház

Akupunktúra, diagnosztikai eljárások, természetes alapanyagú gyógyszerhatású készítmények és közös fejlesztések.

 

Többek között ezt várja a megyei kórház attól a szövetségtől, ami a keleti orvoslást hozza közelebb a nyugati világhoz.

csillag_pont_20160829_vcs_2.jpg

Fotó: Végh Csaba

A közelmúltban megalakult Kínai-Közép-Európai Kórházszövetségnek negyvenhét tagja volt. Tizenegy kínai, három magyar és kelet-közép-európai intézmények. Ehhez a társuláshoz csatlakozott a B.A.Z. Megyei Kórház is.

A szövetség célja, hogy a keleti és nyugati orvoslás előnyeit összekapcsolja. A megyei kórház még szorosabb együttműködésre keresi a lehetőséget.

csiba_gabor_20160829_vcs_1.jpg

Csiba Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója szerint ez egy kétoldalú kapcsolat kialakításáról szól.

- Együttműködnénk kínai intézményekkel, és létre tudnánk hozni a kórház területén egy olyan alternatív gyógyászati központot, amelyben együttműködik a hagyományos, általunk hagyományosnak nevezett gyógyító módszerekkel a gyógyítás – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Csiba Gábor.

Miskolc Tv/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére