Jelenlegi hely

Cseresnyés Péter: szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki.

Bővebben: megnyitás után

 

Így egyelőre csak az első évfolyamot érinti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán.

Cseresnyés Péter hozzátette: a szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak. Kiemelte: a szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhonlapján.

Az államtitkár szerint a szakgimnázium elvégzése után is van lehetőség a diploma megszerzésére, sőt a korábbi rendszerhez képest könnyebbé vált a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, valamint a tanulók vagy az érettségi, vagy a technikus szak elvégzése után rögtön Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) elismert képesítések birtokában léphetnek a munkaerőpiacra. 

Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a magyar szakképzési rendszer átalakítását külföldi oktatási szakemberek is elismerik.

Az NGM korábbi közlése szerint a jelenlegi szakközpiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. A szakközépiskolában most négy év után a diákok érettségiznek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kell teljesíteniük. Az új rendszerben azonban a leendő szakgimnáziumokban négy év alatt megszerzik az érettségit és szakmát is kapnak a fiatalok, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud helyezkedni a munkaerőpiacon.

mti.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Ugrás az oldal tetejére