Jelenlegi hely

Megkezdődött a tanszervásár

Sokan már most megvásárolják a szeptemberi iskolakezdésre a felszerelést.

Bővebben: megnyitás után

 

Rohamra a napokban és augusztus végén számítanak a kereskedők. A kínálat bőséges iskolatáskából, füzetekből, tolltartókból, tornafelszerelésből és az ünneplőruhából is. Az elsősök csomagja 20 ezer, de az egyéb kiegészítőkkel akár 60 ezer forintba is kerülhet.

tanszer_vasar_160805ml_3.jpg

Fotó: Mocsári László

Elkezdődött a tanszervásár a miskolci üzletekben. A nagyáruházakban táblák segítik az iskolakezdési csomagok összeállítását. A kisiskolások körében idén is az aktuális figurákkal ellátott termékek a legnépszerűbbek.

– Én a Star wars-osat szeretem, mert nagyon tetszett nekem az a film – mondtaBujnóczki Bálint.

tanszer_vasar_160805ml_6.jpg

Szeptember elejéhez közeledve a boltokban egyre többen időznek a füzetek, írószerek között. 

– Nagy segítség nekünk a lista, mert nem ide készültünk, de most már ha erre járunk, akkor bejöttünk – mondta Bujnóczkiné Czikó Andrea. – Elsősorban olyan dolgokat vásároltunk hát, ami a lányomnak szükséges, mert a fiamtól megmaradt egy pár dolog. A minőséget választjuk inkább.

tanszer_vasar_160805ml_8.jpg

A tornafelszerelések és táskák között is nagy a választék, csak a pénztárca szab határt az elképzeléseknek.

– A nagylánynak választunk az alapján, ami neki tetszik és hogy jó legyen a gerincének is, meg csinos is legyen, mai divatos – mondta Huszárné Ládi Nóra.

tanszer_vasar_160805ml_9.jpg

Ebben a nagyáruházban több mint 90-féle táskát és hátizsákot, több mint kétezerféle papír írószert, torna és ruházati terméket kínálnak az iskolakezdésre.

– Nálunk nagyjából húszezer forintért lehet iskolakezdéses csomagot összeállítani, de természetesen a jobb minőségű márkásabb termékek esetében ez negyven-, ötvenezer forintot is kitehet akár – mondta Brunczlik György, az Auchan Borsod kereskedelmi vezetője.

tanszer_vasar_160805ml_17.jpg

A tanszerárak a tavalyihoz képest nem változtak, de egy többgyermekes családnak így is komoly anyagi terhet jelent az iskolakezdés. Kisalakú füzetet huszonöt és háromszáz, táskát tíz- és harmincezer, tolltartót kettő- és ötezer forintért lehet vásárolni, de a fehér ing, a fekete nadrág és a tornafelszerelés még további ezresekbe kerül.

Miskolc TV / minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére