Jelenlegi hely

Széles kapu nyílt Litkán a világra

 

Majdnem annyi résztvevője volt a litkai könyvtáravatónak, mint ahányan élnek a faluban. A 34 lelkes település lakói közül is eljöttek jó néhányan, és velük örült számos illusztris vendég határon innen és túlról – többek között Gál Sándor író.

A megye északi részén, a szlovák határ közelében, a Száraz-völgy és a Kegyetlen térségében fekszik Litka. Sokat sejtet ez az itteni életről, ami soha nem volt könnyű. De az itt élőkről jóval többet elárul az, hogy volt olyan ünnep, amikor hatszázan vendégeskedtek Litkán. Vagy éppen a június 17-ei találkozó apropója: könyvtárat avattak a településen.

litka_konyvtar_avato1.jpg

Litkán 1981-ben, az iskolával együtt zárt be a könyvtár – ami egy kétajtós szekrény volt. De, ahogy Kardos Endre polgármester fogalmazott avatóbeszédében: kisdiákként úgy érezték, ez a két ajtó a világra nyílt. A szekrény még megvan, és nem maradtak teljesen könyv nélkül sem az itteniek, hiszen az utóbbi években a könyvtárbusz már elhozta az újdonságokat, vagy amit éppen kértek.

Azonban egészen más, amikor van egy hely, ahová be lehet menni kicsit nézelődni, olvasgatni, összefutni másokkal. Ahová el lehet vinni a nyaraló unokát az égető nap vagy épp a rossz idő elől, hogy a puha szőnyegre bekuckózva játszhasson kicsit. Hiszen a könyvtár közösségi tér is – ezt már Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója hangsúlyozta.

litka_konyvtar_avato.jpg

Az intézmény munkatársai a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében több mint egymillió forintot fordítottak arra, hogy a közmunkában felújított egykori orvosi rendelő és váró modern könyvtári közösségi térré váljon. A mintegy 300 kötet csak az indulást jelenti, a folyamatosan bővülő állomány adatai azonnal számítógépre kerülnek. Így, ha befejeződik a kábelcsere, és Litkán is elérhető lesz a szélessávú internet, azonnal beindulhat a számítógépes kölcsönzés. Rövid úton megnyílhat a könyvtár második helyisége: a két géppel felszerelt internetszoba is.

A könyvtáravató vendége volt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, Ódor Ferenc, az Encsi Járási Hivatal vezetője, és két, a szomszédos Buzitán élő jó barát: Boda Ferenc, a Csemadok Buzitai Alapszervezetének elnöke, valamint Gál Sándor író. Utóbbi ajándékként életműsorozatának novelláskötetét ajándékozta a bibliotékának.

litka_konyvtar_avato_kucko.jpg

A vendégek többsége érintette köszöntőjében a nyomtatott könyvek és a digitálisan elérhető tartalmak kérdését. Hiszen ma már nélkülözhetetlen a mindennapokban is a digitális világ: az ügyek intézésének, az információszerzésnek fontos eszköze. De a könyv a tudás otthona, a szellemi szülőföld. A litkai könyvtárban mindkettő elérhető, így az már nem is ajtót, de kaput nyit a világra – egy új világot a litkaiak számára.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére