Jelenlegi hely

Egy mosoly néha többet ér ezer szónál

Ez az alapja a Miskolci Mosolyprogramnak, amit az országban elsőként a miskolci TDM szervezet indított el.

Bővebben: megnyitás után

 

A programnak jelenleg több mint hetven tagja van. Múzeumi dolgozó, pincér, üzletvezető és jegypénztáros is van köztük. Őket értékelhetik a vendégek egy honlapon hatékonyság, kedvesség és szaktudás alapján. A programmal Miskolc vonzerejét kívánják növelni.

mosolyprogram_160708_ja.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A finom ételek mellé kedves kiszolgálás is dukál. A Végállomás Bistorantban ez mindig is alapvető szempont volt. Az elsők közt csatlakoztak, amikor meghirdették a Miskolci Mosolyprogramot.

– Ez inspirálja a kollégákat arra, még jobban, hogy még az elért szinttől is, ha tudunk, és hát miért ne tudnánk, akkor menjünk följebb, és még többet tegyünk azért, hogy a kedves vendégek örömmel jöjjenek vissza hozzánk – mondta Vargáné Bodnár Henriettüzletvezető. – És vissza is jönnek.

Kedvesség, szaktudás és hatékonyság. Ezen szempontok alapján maguk a vendégek értékelhetik többek közt a pincérek, múzeumi dolgozók vagy akár a jegypénztárosok munkáját. Hotelek és éttermek mellett például a Diósgyőri vár és a Miskolctapolcai strand is szerepel a vendégbarát helyek listáján. De több bolttulajdonos is fontosnak tartja, hogy a vásárlók örömmel térjenek be hozzájuk.

– Mivel ez egy családi vállalkozás és családi légkört igyekszünk teremteni a vásárlókkal, elég sok törzsvásárlónk van – mondta Krauszné Tari Mónika, a .HU Magyar Termékek Boltjának eladója. – Szerintem a kedvesség és a mosoly az alapja mindennek.

nagy_julia_160708_ja_5.jpg

A Miskolci Mosolyprogram alig két hónapja indult el. Már most több mint harminc szervezet csatlakozott hozzá, mintegy hetven dolgozóval.

– Ez gyakorlatilag egy országos pilot projekt is, hiszen Magyarországon ilyen hasonló sincsen ekkora kiterjedésben – mondta Nagy Júlia, a MIDMAR Nonprofit Kft. TDM menedzsere, ügyvezetője. – Ez egész Miskolcot lefedi, és nemcsak a turisztikai szolgáltatók körében, hanem például több üzlet is csatlakozott hozzá. A lista pedig folyamatosan bővül.

A programmal Miskolc vonzerejét kívánják növelni, de egyben verseny is. A vendégek szavazatai is számítanak majd, amikor év végén átadják maz év recepciósa, az év informátora és az év boltosa díjakat. Szavazni a miskolcimosolyprogram.hu oldalon lehet.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére