Jelenlegi hely

Ingyenes jogi segítség Miskolcon is!

Miskolcon kettő, a régióban pedig összesen huszonkét irodában lehet majd jogi segítséget kérni ingyenesen.

Bővebben: megnyitás után

 

Július elsején az egész országban elindul a jogsegélyszolgálati tevékenység. A program már korábban is sikeresen működött. A jelenlegi projekt három évig tart. Az Európai Unió több mint 580 millió forinttal támogatja.

eszak_jogpontok2.png

Csak ügyvédek ülnek az asztal körül – először ők ismerkedhetnek meg az Észak-Magyarországi Jogpontok című projekttel. Az ingyenes jogsegélyszolgálati tevékenység sokuknak nem ismeretlen, hiszen korábban is részt vettek ilyen programban. A korábbi években főleg munkavállalók, munkáltatók és vállalkozások kértek jogi tanácsot.

-  Az elején munkajogi tanácsadásként indult, de aztán ez kibővült, most már mondhatni valamennyi jogterületre kiterjesztettük a tevékenységet. Úgyhogy bármilyen típusú kérdéssel megkereshetnek és meg is keresnek minket az ügyfelek – nyilatkozta Iván Zsolt ügyvéd.

Miskolcon kettő, a régióban pedig összesen huszonkét olyan iroda lesz, ahol ingyenes jogi segítséget lehet majd kérni.  A program július elsején indul.

eszak_jogpontok1.png

-  Gyakorlatilag ez egy három éves program, negyven hónapos maga a program, amiből 36 hónapon keresztül folyik a folyamatos tanácsadási tevékenység – nyilatkozta  Antalffy Gábor, a KISOSZ elnöke.

A jogsegélyszolgálatot az Európai Unió támogatja, több mint 580 millió forinttal.

Spilman Nóra/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére