Jelenlegi hely

Miskolc értékei: a Miskolci Állatkert és Kultúrpark

 

Írásos feljegyzések szerint már 1355-ben királyi vadaskert működött a Csanyik-völgyben. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark - eredetileg Miskolc Városi Vadaspark néven - lakossági összefogás eredményeként 1983. augusztus 20-án nyílt meg. Az erdő, ahol a létesítmény található, közvetlenül kapcsolódik a Bükki Nemzeti Parkhoz, így ízelítőt adhat a Bükk hegység gazdag növényvilágából is.

 

Az állatkert közel 130 állatfaj mintegy 700 egyedét mutatja be. A látogatók megismerkedhetnek a hazai erdők állatvilágával, távoli földrészek egzotikus állataival, és a ma már érdekességnek számító őshonos háziállatainkkal is. Az állatkert feladatának tekinti azt, hogy az állatok bemutatása mellett felhívja a figyelmet a minket körülölelő természet apró csodáira is. Ebből a célból került kialakításra a közvetlen környezetünk természeti értékeit bemutató tanösvény.

 

A miskolci állatkertnek alapítása óta célja, hogy a Kárpát-medence élővilágát minél szélesebb körben mutassa be a látogatóknak. Hazai erdeink állandó és kóborló lakói közül találkozhatunk itt egyebek mellett barnamedvékkel, farkassal, hiúzzal, vadmacskával és vaddisznóval, szarvasokkal és ragadozó madarakkal. A föld élővilágát földrészek szerinti elrendezésben mutatják be. Ázsia élővilágát tigris és perzsa leopárd, tevék, kulánok és rhesus-majmok képviselik. Az afrikai állatok közül szurikátákkal, huszármajmokkal és gerezákkal találkozhatunk. Észak-Amerika faunáját a mosómedvék, a kúszósülök, míg Dél-Amerikáét több karmosmajom-faj, tatuk és pekarik reprezentálják. Ausztrália élővilágát a kenguruk, emuk és kacagójancsik testesítik meg, valamint az északi-sarkvidék jellegzetes állatai is képviseltetik magukat, mint a hóbaglyok és a rénszarvasok.

 

Az állatkert részt vesz nemzetközi fajmegőrző programokban is, amelyek révén a természetes élőhelyükről kipusztult állatok az állatkertekben fennmaradhattak. Magyarországon csak itt látható a David-szarvas, amely már csak az állatkerteknek köszönheti, hogy nem tűnt el örökre.

Az országban egyedülálló kezdeményezés a szoborpark, mely emléket állít a kipusztított állatoknak.  A Miskolci Állatkert erdei környezete önmagában is kiváló terep barátkozni a természettel, de állatbemutatóval és -simogatóval, látványetetésekkel és lovagoltatással még tartalmasabb kikapcsolódást kínál az ide látogatóknak.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére