Jelenlegi hely

Sellő vagyok

Valamikor az 1980-as években a tanító néni családlátogatásra ment egy elsős kisfiú szüleihez. Az élénk eszű, gazdag fantáziával rendelkező, eleven, mozgékony kisfiút nem kötötte le a 45 perces tanóra, kicsit unatkozott és jobban érezte magát a pad alatt, ámde a tanárai csodálkozására hibátlan válaszokat adott a pad alól és pontosan folytatta az olvasmányt.

A családlátogatáson a tanító néni megjegyezte, hogy nem tudja egyik kategóriába sem tenni a gyereket. Az édesapa meglepődve kérdezte tőle: De miért kellene őt kategóriába sorolni? A tanító néni látta, hogy a gyerek honnan is örökölhette ezt a tulajdonságát, zavartan távozott és többet nem hozta szóba a kérdést.

Mit csináljanak azok, akik kilógnak a sorból és nem felelnek meg az előírásoknak?
Ez a megtörtént eset erről a történetről jutott eszembe:

 „A gyerekek az "Óriások, varázslók, törpék" nevű játékot játszották. Mintegy nyolcvan, 7 - 10 év közötti gyerek volt a felügyeletemre bízva, szüleik felnőtt dolgok után jártak. A templom klubszobájába terelgettem nyájamat és elmagyaráztam a játék szabályait. Nem könnyű feladat egy szobányi besózott kisiskolást két csapatba osztani, elmagyarázni a legfontosabbakat, tisztázni, ki kivel van, de elszántak voltunk, úgyhogy végül sikerült és minden készen állt a kezdéshez.
A kergetőzés izgalma a tetőfokára hágott. Elkiáltottam magam: Most mindenki döntse el, mi akar lenni: ÓRIÁS, VARÁZSLÓ vagy TÖRPE! Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibálta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott és aggodalmas hangon kérdezi:

- És hova álljanak a sellők?
Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend.
- Hogy hova álljanak a sellők? - kérdeztem.
- Igen. Tudod, én sellő vagyok.
- De olyan nincs, hogy sellő.
- Dehogy nincs. Én is az vagyok.

Nem akart sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hova tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiálljon a játékból és szomorkodjon. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül, hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom, hol.

Nos, hát hova is álljanak a sellők? A "sellők", mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába. Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.
Hogy ebben a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ. - A sellők ide állnak a Tenger királya mellé. (Igen, ide a Király bolondja mellé, gondoltam.) Ott álltunk hát, kéz a kézben és a varázslók, óriások, törpék csapatait szemléztük, ahogyan vad összevisszaságban rohangáltak fel s alá.
Egyébként nem igaz, hogy nincsenek sellők. Egyet ismerek személyesen. A kezét is fogtam.”
(Robert Fulhgum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes)

Te is ismersz sellőt? Fogd meg a kezét!

Halász Kinga, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére