Jelenlegi hely

Hiszti, te démoni szörnyeteg

Az első gyerekem olyan két és fél évesen produkálta az első, igazi tankönyvi hisztijét. Azt a valódi dackorszakos elviselhetetlent. Szerintem, míg élek nem fogom elfelejteni. Egy félig teli műanyag kólás üvegen robbant ki...

Az én addig teljesen jól működő gyerekem akkor – merthogy nem kapta meg – a földön ülve, arcát az égnek emelve valami meghatározhatatlan torokhangon ordított. Kétségbeesetten próbáltam megszüntetni ezt az állapotot, persze, sehogy se ment. Aztán, ugyanezt még eljátszotta egy benzinkúton, majd lenyomott egyet a közértben, mindezt egy hét leforgása alatt. Nevetséges vagy sem, engem lelkileg rendesen megviselt. Gyereknevelős oldalakra írtam, tanácsért esdekelve, hogy mégis mit rontottam el, és hogy lehetne a gyerekemet megjavítani.

A harmadik után már nem estem kétségbe és már azt is tudtam, hogy mit kell tenni. Semmit. Rájöttem, hogy bár hosszúnak tűnik, nem tart tovább 1-2 percnél, és nincs más dolgom, hogy várjak és figyeljek: ha elhalkul az ordítás, egy jól irányzott „felvegyelek” kérdéssel fordulok hozzá, és ha zöld utat kapok, kis ringatás, kis sutyorgás és túl is vagyunk rajta. Nem is nagyon harapódzott el a dolog, 5-6 alkalommal végignyomta ezt a tényleg-nem-tudsz-mit-tenni-ellene-teljesen-bezárkózott-artikulátlanul-ordítós agybajt, aztán már csak a kezelhető hiszticskék maradtak.

Szóval szembe néztem a hiszti nevű démonnal, megvívtam vele és legyőztem. Magabiztosan nevelgettem másodszülött leánygyermekemet közeledvén a dackorszakhoz, és nem volt bennem félelem. És ez hiba volt, nagy hiba. Mert ez a démon, ahány gyerek, annyi féle.

És ennek a lánykának a hisztije...hát, mit is mondjak...be vagyok ijedve tőle rendesen. Kezdjük azzal, hogy a gyerek még nincs egész két éves, tehát ilyenkor kezdeni övön aluli, mert az ember még nem számít rá. Aztán mégis milyen dolog már, hogy rögtön nagyközönség előtt belevágni a közepébe? Azért az kijárna, hogy előbb otthon találkozzak vele, hogy egy kicsit ismerjem, megfigyeljem, esetleg fogást találjak rajta. Na de nem, múljon csak el minden magabiztosságom és kerítsen hatalmába a rettegés, mert ez a hisztiszörny hatalmas, erős, kitartó és nincs rajta fogás.

Történt nemrég, hogy orvoshoz mentünk, de túl korán érkeztünk. Nem gond, a rendelő mögött, nem mellesleg a pláza előtt, szuper mini játszótér, tömve szuper trendi anyukák szuper cuki gyerekeivel. Gondoltam elütjük az időnket, minden szuperül ment, szuper boldogan konstatáltam, hogy na lám, az én gyerekem is milyen szuper cuki, amikor, megjelent. És orvul jön, a legváratlanabb pillanatban és egyszer csak ott volt és letaglózott. Mert vissza kellett adni egy homokozóvödröt, pedig ő nem akarta, ezért a földön feküdt és szorította és csak azt hajtogatta, hogy „nyem”. Viszont én meg elvettem, erőnek erejével és ott vége volt, mindennek.

A gyerek arccal a földnek, feküdt és ordított. A könnyes, taknyos arcára ráragadt az összes homok. Rettentően nézett ki. Az elején még próbálkoztam, kedvességgel, figyelemeltereléssel, sőt még egy másik anyuka is, aki felajánlott neki egy másik vödröt, de nem segített. Arccal a homokban visított. Megpróbáltam, kicsit erélyesebben, hátha az kizökkenti, úgyhogy jött a „most már aztán, rontom-bontom, kisasszony tessék ezt abba hagyni”, de szerintem meg se a hallotta. Próbáltam felvenni, de a karomban lendületből feszült ívbe, úgyhogy majdnem leejtettem. Inkább letettem, mert ha ott elejtettem volna, a kerítés betonalapján tuti szétloccsan a gyerek feje. Nem mellesleg, napokig rémálmaim voltak, hogy tényleg leejtem és tényleg bevágja a fejét a betonba.

Végül a játszótéri pad alól - ahová szépen bemászott, hogy zavartalanul hisztizhessen - húztam ki, szó szerint a ruhájánál fogva, mert máshogy nem értem el és erősen szorítva elviharzottam a sáros arcú visító gyerekkel. Már bőven az orvosnál álltunk sorba, amikor végre abbahagyta. Eltartott 25 percig. Az örökkévalóság volt.

Bevallom, nem mertem sem a játszótéren, sem a rendelőbe ránézni senkire. Lelki szemeim előtt láttam az emberek gondolatait: „rossz anya”, „rémes gyerek”. Egész biztos, hogy akkor ott minden anya azt gondolta, hogy bezzeg ő milyen klassz anya, mert az övé soha nem csinált és persze nem is fog ilyet. Akkor és ott én is azt kívántam, bár én is lehetnék klassz anya, és nekem is lehetne inkább nem ilyen visítós gyerekem. Na, ezért azóta is szégyellem magam.

Nem voltam erre felkészülve. Túl hangos és túl sokáig tart. Démoni hisztiből én a közepes hangerejű rövidet tudom kezelni. Mégis, mit csináljon az ember egy 25 percig visítva ordító gyerekkel? És, ami a legrosszabb, hogy tényleg elkezdtem rettegni tőle. Befolyással van a döntéseimre. Volt, úgy, hogy szándékosan a néptelen játszótérre mentem és már úgy is, hogy inkább itthon maradtunk.

Ezt nevezem én hatékony pszichológiai hadviselésnek.

Szerző, kép: Mészáros Edit, édesanya
Forrás: Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A mi adventi naptárunk Nektek: 24 talányos és találós kérdés kicsiknek és nagyoknak

A mi adventi naptárunk Nektek: 24 talányos és találós kérdés kicsiknek és nagyoknak

Tanító nénik, kisgyerekes szülők, most főleg rátok gondoltunk! Idén egy újdonságot készítettünk olvasóinknak. Fókuszban a találos és talányos kérdések!
2025 és az 5 hosszú hétvége - versbe faragva hoztuk nektek

2025 és az 5 hosszú hétvége - versbe faragva hoztuk nektek

A tervezést soha nem lehet elég korán elkezdeni! Mutatjuk a 2025-ös ünnepeket és a hosszú hétvégéket rímekbe szedve:
Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin. 
Azok a titokzatos tanulási képességek

Azok a titokzatos tanulási képességek

Miért lenne fontos már az oviban a tanulási képességekkel foglalkozni? Hiszen fényévekre van még a suli! Pedig nagyon is az! Cikksorozatunk második része ezt a témát járja körbe.
Ugrás az oldal tetejére