Jelenlegi hely

Még több nevelőszülőre lenne szükség

Intézet helyett nevelőszülőknél elhelyezni minden, 12 év alatti rászoruló gyermeket – ez a terve az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

Bővebben: megnyitás után

Ehhez azonban még több szülőre lenne szükség. Az országban jelenleg 5500 nevelőszülő több mint háromszor annyi gyermeket nevel.

      Az egyik miskolci családnál most 7 gyerek van, ebből 2 saját gyermek. Klára már több mint 10 éve nevelőszülő. Hivatásos nevelőszülő és elvégezte a már kötelező, 500 órás OKJ-s tanfolyamot is, így pedagógiát, szociológiát, pszichológiát és jogot is tanult, szakdolgozatot írt és vizsgázott. Ő is nagycsaládban nőtt fel. Azt mondja, büszke arra, hogy nevelőszülő lehet, szerinte minden gyereknek családban kell felnőnie.

– Három testvérpárt hazagondoztam a családjába, két gyermeket felneveltem, teljesen kiskorától, ők rendes lakásotthonba kerültek – mondta Csikja Zoltánné. – Engem boldogsággal és örömmel tölt el, hogy a gyermekeknek helyet tudtam adni. Fontos a családi szeretet, úgy gondolom, ettől nemesebb cselekedet nem is lehet, ha egy gyerek ebben nő fel.

2014-től a nevelőszülőség már foglalkoztatási jogviszonyt jelent, a szülők pedig különböző támogatásokat kapnak a gyermekek neveléséhez. A jelölteknek el kell végezniük egy tanfolyamot. Probléma viszont, hogy sok jelentkezőt elutasítanak. Az állami gyermekvédelmi központ megyei intézménye esetén tavaly csak minden második jelentkező volt alkalmas nevelőszülőnek.

Farkas László, a B.-A.-Z. Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői hálózat szakmai vezetője elmondta, a jogszabály előírja a megfelelő tárgyi, egészségügyi és személyi feltételeket, amikkel a jelentkezőnek rendelkeznie kell.

– A szűrés során leggyakrabban a pszichológiai vizsgálat a sarkalatos pont, ahol sok nevelőszülő „kipereg” – fűzte hozzá a szakember.

 

Az utóbbi években egyre többen választják a nevelőszülői hivatást, de ahhoz, hogy az EMMI terve sikerüljön, vagyis minden rászoruló gyereket családoknál helyezhessenek el az intézetek helyett, még több nevelőszülőre lenne szükség.

Istenes Zsolt/minap.hu

|

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére