Jelenlegi hely

Miskolc csatlakozik a Föld Órája Fővárosa kihíváshoz

Miskolc, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is csatlakozik a WWF Föld Órája Fővárosa akcióhoz.

Bővebben: megnyitás után

Ez egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely felhívja az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra.

Az idén 10. évéhez érkezett Föld Órája kezdeményezéséhez kapcsolódva, a világ számos országában meghirdetik a Föld Órája Fővárosa cím elnyeréséért folyó versenyt. Az országok települései számára a szervezők olyan kihívásokat hirdetnek, amelyekkel az egyes helyszínek a fenntartható értékek melletti elkötelezettségüket valós tettek mentén bizonyíthatják, erőforrásaikhoz mérten.

– Március 19-én, szombaton 20.30-21.30 között lekapcsoljuk az Avasi Kilátó és a Diósgyőri vár díszkivilágítását, valamint részlegesen a Miskolci Nemzeti Színház megvilágítását. Arra kérjük a lakosságot, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, háztartásaikban lehetőség szerint kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. Tegyünk együtt a Föld védelméért, az éghajlatváltozás ellen! – olvasható a miskolci városháza közleményében.

minap.hu

|

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére