Jelenlegi hely

A női felsővezetők lehetnek a gazdasági növekedés motorjai egy felmérés szerint

 

A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a „gazdasági növekedés motorjai”.

    Hasonló megállapításra jutott több nemzetközi kutatás, így például az MSCI World Index is, amely szerint lényegesen jobb, 36 százalékkal magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató (sajáttőke-arányos megtérülés, ROE) azokban a vállalatokban, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag vagy ahol legalább három igazgatósági tag nő, mint a férfias felsővezetésű cégeknél.

A 2009 szeptemberétől 2015 szeptemberéig zajló felmérésben a meghatározóan női menedzsmenttel rendelkező vállalatoknál 10,1 százalék volt az átlagos ROE, szemben a másik kategória 7,4 százalékával. A kutatásban részt vevő mintegy 1643 társaságban idén 18,1 százalékra emelkedett a női vezetők aránya, az egy évvel korábbi 15,9 százalékról. Legnagyobb számban Norvégiában, Svédországban és Franciaországban vannak jelen nők a vezetőségben, arányuk 41,3 százalék, 33,7 százalék, 33,5 százalék.

Az MKB Bank által rendezett eseményen részt vett többek között Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. menedzsmentjének felét nők alkotják, ezzel együtt a vasút itthon és európai szinten is erősen férfias szakma. A vezető aki komoly fegyverténynek nevezte, hogy sikerült megnyitni az utat a nők vonatvezetői képesítésének megszerzése előtt.

Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy eredményesnek lenni nagyon sok munka, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő. Úgy vélte, egy nő akkor is lehet sikeres, ha a karrier helyett mást, például a családot választja élete fő értékének.

Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese egyebek mellett a nőiesség megőrzését és az empátiát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy az MKB Bankban tudatosan figyelnek arra, hogy a munkatársak kiválasztásánál kizárólag a rátermettség számítson.

Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint kifejtette, hogy a nőkre nem jellemző, hogy túlzott fizetési igénnyel állnának elő egy állásinterjún, szeretnék megmutatni, mire képesek és ennek megfelelő bérezésben részesülni. A szoftveróriásnál mind globális, mind pedig hazai viszonylatban gondot fordítanak arra, hogy a juttatások kizárólag a valós teljesítményeket tükrözzék – jegyezte meg.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére