Jelenlegi hely

Bébiológia - 1. hét

Bébi(bi)ológa, azaz Manó fejlődése hétről hétre: a várandósság első hete.

1. hét


A terhesség „hivatalosan” 40 hétből áll.

Első hetes terhesként ugyan még egyáltalán nem is vagy terhes, sőt a gyermekáldás érdekében most éppen cselekedni sem tudsz, viszont lehet, hogy hasonlóan érzed magad, mint majd az utolsó héten fogod (már ami a görcsöket illeti…). 

Az első hét ugyanis az utolsó menstruáció első napján indul. A megtermékenyülés azonban valójában csak ovulációkor, kb. két hét múlva, azaz a harmadik héten történik. Ez a keverés persze nem azért van, hogy összezavarodj, hanem hogy pontosan ki lehessen számolni a szülés várható időpontját!

Manókád, lelkem, valahonnan a felhők közül les téged. Ugrásra készen várja Anyasejt és Apasejt egyesülését…

A rajzot Mucsi Tina készítette, a szöveget pedig az ötgyermekes Kaposvárimaminak, azaz Patak Cs. Gyöngyvérnek köszönhetjük.

A rajz és/vagy a szöveg jogellenes (a szerzők írásbeli hozzájárulása nélküli)  felhasználása esetén a közzététel napi díja (kötbér) bruttó 25.000 forint képenként / mondatonként.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére