Jelenlegi hely

Egyházi állásportált indított közösen hét szerzetesrend

Egyházi állásportált indított csütörtökön egy konzorcium, amely hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrendből áll. Az oldal oktatási, szociális és egészségügyi területen kínál állásokat – közölte a konzorcium vezetője, a Piarista Rend Magyar Tartománya az MTI-vel.

    A közlemény szerint a www.egyhaziallas.hu oldalt elindító konzorciumot a piaristák mellett a Boldogasszony Iskolanővérek, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok), az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (jezsuiták), a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, valamint a Szalézi Intézményfenntartó alkotja, az általuk fenntartott iskolákban és óvodákban országszerte 15 ezer gyermek keresztény szellemű nevelése, oktatása zajlik.

Az oldalon a történelmi egyházak fenntartása alatt álló intézmények oktatási, szociális és egészségügyi területre szóló álláshirdetései olvashatók. A portált a közleményben hiánypótlónak nevezték, jelezve: eddig még senki nem nyújtott álláshirdetési szolgáltatást koncentráltan a vallásos értékrendet magukénak valló vagy erre nyitott álláskeresőknek, sem a történelmi egyházi fenntartású intézmények számára. A júniusban elindított úgynevezett bétaverzión az intézményi hirdetők száma megközelítette a százat, és csaknem 5300 felhasználója lett az oldalnak.

A kezdeményezést a közeljövőben a vallásos értékrendet magukénak érző cégek hirdetéseivel is bővíteni kívánják, ezzel is biztosítva az állásportál önfenntartó működését.

A konzorcium tavasszal 180 millió forintos uniós támogatást nyert el intézményfejlesztésére, az állásportált is ennek keretében indították el.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére